Autósport: Favaro lett az F1-es álmokat dédelgető Kiss menedzsere

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 12:44
Címkék
Stefano Favaro, Talmácsi Gábor korábbi menedzsere lett a brit Formula Renault tavalyi idényét a harmadik helyen záró Kiss Pál Tamás menedzsere. A 19 éves versenyző a múlt héten Franciaországban biztatóan szerepelt élete első GP3-as tesztjén, és ha minden jól megy, Favaro segítségével a francia Tech 1-istállóhoz is szerződhet.

„Éreztük, hogy ha szeretnénk megmászni a következő lépcsőfokot, a GP3-at, amely kinyithatja számomra a Formula–1 kapuját, akkor egy profi menedzsmentre van szükségem. A téli tesztek alatt már kerestük a lehető legjobb megoldást, és pár hete Stefano Favaróban megtaláltuk – fogalmazott Kiss Pál Tamás, aki a múlt heti, Paul Ricard pályán tartott GP3-as teszten már testközelből bizonyíthatott menedzserének. – Ha valakit, hát őt nem kell bemutatni, tíz év kemény munkájával bizonyította, lehet rá számítani, hiszen Talmácsi Gábor sem lehetett volna világbajnok az ő munkája nélkül."

„Másfél hónapja találkoztunk először, és miközben zajlottak a tárgyalások, egyfolytában az járt a fejemben, vajon tudok-e segíteni Tamásnak. Aztán amikor láttam a tesztek során, hogy milyen céltudatosan, szorgalmasan és profin dolgozik ez a tizenkilenc éves fiatalember, rájöttem, csiszolatlan gyémánthoz jutottam megint – jelentette ki a két kerékről négyre váltó Stefano Favaro, aki hozzátette, a Tamást meghívó csapat főmérnöke is csak dicsérően beszélt a fiatal magyar autóversenyző kvalitásairól. – Az alapanyag megvan, már csak rajtunk, illetve főleg Tamáson múlik, milyen menüt hozunk ki belőle. Egy biztos, meggyőzött arról, hogy érdemes vele, érte dolgozni"

A feladat immár adott kettejük számára. Amíg Tamás a pályán bizonyít, addig újdonsült menedzsere az eredményes versenyzéshez elengedhetetlenül szükséges nyugodt hátteret biztosítja.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
7 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
8 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
8 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik