Autósport: Kiss Pál Tamásnak a délután hozta meg a javulást Valenciában

2011.06.17. 09:01
Címkék
Tegnap reggel megkezdődött a GP3 Series hivatalos tesztje Spanyolországban. A kétnapos teszt után a jövő hétvégén szintén Valenciában rendezik a versenysorozat következő futamát. Kiss Pál Tamás saját elmondása szerint egy kevésbé jó délelőttön és egy jobban sikerült van túl.

Rekkenő hőség fogadta ma a pilótákat a Ricardo Tormo ringen, az aszfalt délutánra szó szerint tűzforró volt.

Kiss Pál Tamás, a Tech 1 Racing versenyzője szerint a délelőtti edzés nem sikerült túl jól, a 18. helyen végzett. Délutánra aztán változtattak az autó beállításain, és érezhetően jobban ment a teszt. Az utolsó 5 percig az első tízben autózott a Right Guard Racing motorsport program versenyzője. Végül a csapatból a leggyorsabb idővel, a 14. helyen zárt.

„Egy kevésbé jó délelőttön és egy jobban sikerült délutánon vagyok túl. Fáradtan érkeztem, kimerített az egyetem, a vizsgák, aztán az utazás. A délelőtti teszten éreztem, hogy van még bennem tartalék, és az autó beállításain is lehetne javítani. Délutánra aztán javult a helyzet. Ismerem ugyan a pályát, de ezzel az autóval minden más, meg kell szokni, ki kell ismerni. Sokszor az apróbb hibákon érzem, hogy ez még csak az első évem ebben a kategóriában" – nyilatkozta a magyar versenyző.

Legfrissebb hírek

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
16 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
32 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
53 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 órája

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
1 órája