Kiss Pál Tamás vasárnap a pole-ból indul a Nürburgringen

2011.07.23. 20:57
null
A magyar pilóta rizikózott az esőben és bejött neki
Címkék
Kiss Pál Tamás a 18. rajtkockából indulva a 8. helyen ért célba a GP3-as sorozat nürburgringi állomásának első versenyén. A szabályoknak megfelelően így a vasárnap délelőtti második futamon a pole pozícióból startolhat.

A viadal hat körrel a vége előtt érkezett el a fordulópontjához, amikor újra esni kezdett az eső. A versenyzőknek dönteniük kellett: kiállnak a boxba és esőgumira váltanak, vagy vállalva a kockázatot a pályán maradnak slick abroncsokkal. A magyar pilóta az utóbbi mellett döntött, és egyre csak rótta az előtte állóknál egyre gyorsabb köreit – némelykor három másodperccel is gyorsabb tudott lenni náluk.

Kiss Pál Tamás újabb pontot szerzett összetettben
Kiss Pál Tamás újabb pontot szerzett összetettben

Kiss fokozatosan felzárkózott az élmezőnyhöz – a rajt után a 17. helyen állt, öt körrel a vége előtt már a 12. pozícióban autózott, kettővel a zárás előtt pedig feljött a kilencedikre –, és csapattársa, a finn Aaro Vainio mögött ért célba.

„A futam elején sajnos nem éreztem túl jól a pálya harmadik szektorát, ahol egy kicsit mindig lelassultam – mondta a szombati verseny után Kiss Pál Tamás. – Amikor elkezdett esni, úgy döntöttem, nem cserélem le a gumikat, mert bár a pálya rendkívül vizes és csúszós volt, nagyon jól éreztem a ritmust, ezenkívül rádión keresztül azt az információt kaptam, hogy sokkal gyorsabb vagyok az előttem autózóknál. A végén még a csapattársamat is megpróbáltam megelőzni, de az utolsó körben már tényleg zuhogott az eső, nem akartam feleslegesen kockáztatni. Holnap a pole pozícióból indulok, ami nagy lehetőség egy jó eredmény elérésére. Nagyon fogok igyekezni, hogy legalább a dobogón végezzek. Amennyiben száraz idő lesz, már most tudom, hogy az utolsó szektorban – ahol ma egy kicsit lassabb voltam – javítanom kell."

Kiss Barcelonában is 8. lett az első futamon, majd a második viadalon győzelemre is váltotta a pole pozícióját.

A vasárnapi versenyt az Eurosport 9.20-tól élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
4 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
4 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
16 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
19 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
21 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
43 perce

Claude Makélélé: Nem véletlen, hogy nálam mindig kezdő volt Ádám Martin

Minden más foci
44 perce