Michelisz ismét dobogóközelben, már a 7. a pontversenyben

Vágólapra másolva!
2011.07.03. 21:04
null
A vb menői: a három chevys, balról Muller, Menu és Huff, valamint a privátok éllovasa, Michelisz
Címkék
Michelisz Norbert az első portói versenyen elért 8. helyezése után a második futamon egy másodperccel a dobogóról lemaradva a 4. helyen ért célba, és ezzel feljött a túrraautó-világbajnokság pontversenyének 7. helyére. A privát versenyzőknek kiírt külön versenyben pedig „kettős győzelmével” az élre állt.

Az első versenyen a repülőrajtot követően a három Chevrolet fokozatosan elhúzott a mezőnytől, és Alain Menu, Yvan Muller, Robertt Huff sorrendben vonatozott be a célba. Mögöttük Tiago Monteiro az élmezőny egyetlen sikeres manőverével az első körben maga mögé utasította Gabriele Tarquinint, aztán megőrizte pozícióját a veterán olasszal szemben.

Michelisz a rajt után a volvós Robert Dahlen mögött maradt, és hiába üldözte kitartóan, a svéd nem hibázott, és így nehéz lett volna előzni – nem is sikerült, Michelisz 8. lett.

„A fő cél az volt, hogy célba érjek az autóval – mondta Michelisz. – Nagyon sokat változtattunk rajta, visszataláltunk megint a helyes ösvényre, bár ez a versenyen nem nagyon látszott a köridőkben, mert az első 2-3 kört leszámítva folyamatosan be voltam ragadva a Volvo mögé. A hétvége sajnos az időmérőn úszott el, az a fő cél, hogy a hétvégén a lehető legtöbb pontot gyűjtsük."

A második futamot Huff nyerte meg, miután bevállalta a szinte lehetetlent: megpróbálta megelőzni Mullert, aki az egyik sikán előtt kicsit meglökte, ezért a britnek le kellett vágnia a sikánt. Nem adta vissza a pozícióját, ami még sok vitát válthat ki a későbbiekben...

A harmadik helyet Monteiro szerezte meg a portói közönség hatalmas örömére, az egykori F1-es portugál sikeresen verte vissza Michelisz támadásait, a magyar pilótának így meg kellett elégednie a 4. helyezéssel, ami a 7. rajtkockát tekintve egyáltalán nem rossz eredmény. Michelisz a rajtnál nyert két pozíciót, amikor lefulladt Dahlgrent kerülgették, majd a pole-ból induló Strefano d'Aste korai rajt miatt kiszabott boxutcai áthajtásos büntetése után is előre tudott ugrani.

A privát versenyzők között kétszer is a legjobb volt, a külön pontversenyükben (Yokohama Drivers' Throphy) Michelisz átvette a vezetést a betliző dán Kristian Poulsentől, akt az összetett vb-pontversenyben is megelőzött.

„Természetesen nagyon örülök az eredménynek, nagyon jó verseny volt – mondta Michelisz a 2. verseny után. – A rajt pillanatában választanom kellett a bal és a jobb oldal között, de észrevettem, hogy nincs jobbra hely, ezért becsuktam a szemem és balra mentem. Néha olyan volt az előttem lévő csatát nézni, mintha moziban lettem volna, de aztán a saját versenyemre kellett koncentrálnom, mert elkezdtem hibákat elkövetni. Nagyon boldog vagyok, mert az időmérő után nem is kívánhattam volna jobb eredményt, mivel értékes pontokat gyűjtöttem, az összetett versenyben és átvettem a vezetést a Yokohama Trophyban is, így ez szinte tökéletes zárás a számomra.”

TÚRAAUTÓ-VB, 6. ÁLLOMÁS, PORTO
1. FUTAM (11 kör)
1. Alain Menu (svájci, Chevrolet Cruze) 23:22.763
2. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 1.262 mp h.
3. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 1.519 mp h.
…8. Michelisz Norbert (magyar, BMW 320 TC) 17.256 mp h.
2. FUTAM (11 kör)
1. Huff 23:24.533
2. Muller 1.797 mp h.
3. Tiago Monteiro (portugál, Sunred León TDI) 8.728 mp h.
4. Michelisz 9.752 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Huff 227 pont, 2. Muller 198, 3. Menu 167, 4. Monteiro 101, 5. Coronel (holland, BMW 320 TC) 100, 6. Tarquini (olasz, Sunred León TDI) 99, 7. Michelisz 66
Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
12 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
45 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik