GP3: Kiss Pál Tamás már magyar drukkerekkel is találkozott Monzában

2011.09.08. 17:08
Címkék
A hétvégén rendezik meg a Formula–1-es Olasz Nagydíjat Monzában, amelynek egyik megszokott betétprogramjaként versenyeznek majd a GP3-as pilóták, közöttük a magyar Kiss Pál Tamás is. Utóbbi már a helyszínen tartózkodva magyar drukkerekkel is találkozhatott.

„Bízom benne, hogy jó futammal tudjuk zárni az évet – mondta Kiss Pál Tamás. – Számomra nem megszokott, hogy ilyen hamar vége van a szezonnak, furcsa, mert tavaly még októberben is versenyeztem. Monza legendás helyszín, már most nagyon sokan vannak, és még csak csütörtök van. Még néhány magyar szurkolóval is találkoztam, ez jó érzés volt.”Kiss Pál Tamás. – Számomra nem megszokott, hogy ilyen hamar vége van a szezonnak, furcsa, mert tavaly még októberben is versenyeztem. Monza legendás helyszín, már most nagyon sokan vannak, és még csak csütörtök van. Még néhány magyar szurkolóval is találkoztam, ez jó érzés volt.”

A GP3-as sorozat nyolc nagydíjból, helyszínenként két-két futamból áll. Az összetettben a finn Valtteri Bottas 52 ponttal áll az első helyen, a magyar pilóta tizenegy szerzett ponttal a 15. helyen található.

Legfrissebb hírek

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
28 perce

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
50 perce

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
2 órája