IndyCar: az orvosi jelentés szerint Wheldon fejsérülésébe halt bele

2011.10.18. 17:17
Címkék
Az orvosszakértő jelentése szerint fejsérüléseibe halt bele Dan Wheldon brit autóversenyző vasárnap éjszaka a Las Vegas-i oválpályás tömegkarambolban elszenvedett balesete után.

A pályától 19 kilométerre lévő klinikán (ahová helikopterrel szállították a 33 éves versenyzőt) már csak a halál beálltát tudták megállapítani, Wheldon a baleset során súlyos agyvérzést kapott.

A 15 autót érintő baleset után másik három pilótát szállítottak kórházba, valamennyiüket mentőautóval. Will Power hátfájdalomra panaszkodott, őt a röntgenvizsgálatok után kiengedték. Pippa Mann-nak a kisujja égett meg, hétfőn kisebb műtét után kiengedték, míg JR Hildebrand (aki az idei Indy 500 utolsó kanyarjában csapódott a falnak, átadva a győzelmet Wheldonnak) szegycsontzúzódása után szintén hétfőn mehetett haza.

Miközben a brit és az amerikai bulvársajtó kiderítette, hogy Wheldon a verseny előestéjén feleségével, Susie-vel tetoválószalonban járt, és egymás monogramját a csuklójukra tetováltatták, az autósport világában egyre többen emelik fel szavukat az oválpályás versenyek ellen, mondván: az új IndyCar-autók kinőtték a betonkatlanokat.

A Dallara autógyártó bejelentette, hogy új, 2012-es gépét Wheldonról nevezi el.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
16 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
16 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
27 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
55 perce

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája