Tereprali: Szalay két év kihagyás után újra ott lesz a Dakar rajtján

2011.10.25. 12:58
null
Szalay Balázs ismét a Dakarra készül (fotó: dakar.hu/Bibliák István)
Címkék
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős két év kihagyás után újra indul a Dakar-ralin, amelyet január 1–15. között ismét Argentínában és Chilében, valamint új helyszínként Peruban rendeznek meg.

A keddi budapesti sajtótájékoztatón Szalay Balázs elmondta, hogy az Opel Dakar Team egy versenykamiont is indít a 2012-es viadalon (a szabályok szerint az útvonalon csak versenyzőtárs segíthet, így a Darázsi Zsolt vezette legénység a "mentőangyal" szerepet tölti be) és a csapatot egy szervizkamion segíti a több mint kilencezer kilométeres úton.

„Már nagyon vágytam arra, hogy újra eljussak Argentínába és Chilébe, illetve Peruba, ahol még sohasem jártam – fogalmazott a pilóta, aki első magyar autóversenyzőként ért célba a sivatagi viadalon, melyen eddig tíz alkalommal vett részt, s hatszor ért célba. – Tudom, sokan kinevetnének, ha azt mondanám, hogy első szeretnék lenni, pedig így van, az ember mindig nyerni szeretne. Persze, nem ez a realitás, a BMW-gyári csapat a verseny legfőbb esélyese, de mi is szeretnénk ott lenni valahol a közelében, a top tízbe jutást tűztük ki célul.”

A világ legnagyobb és legnehezebb terepraliversenyének mezőnye Mar del Platából rajtol és Limában ér célba. Öt szakaszt rendeznek Argentínában, ötöt Chilében és négyet Peruban. A résztvevők az első napokon a pampákon száguldanak, majd átkelnek az Andokon, ahol a világ legszárazabb sivatagja, az Atacama várja őket. Ezt követően megint északnak veszik az irányt, hogy az utolsó napokon – a viadal történetében először – Peruban is versenyezzenek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős is megpróbál eljutni az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig.

A Dakar-ralit 2009 óta rendezik Argentínában és Chilében, annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában.

SIVATAGI SHOW MAGYAROKKAL DÉL-AMERIKÁBAN


Legfrissebb hírek

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
28 perce

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
57 perce

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
2 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
9 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
9 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
9 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája