Rali: négy embert gázolt halálra Csehországban a versenyautó

MTI MTIMTI MTI
2012.11.11. 06:45
Címkék
Halálra gázolt három fiatal nőt és egy hétéves kislányt szombaton Csehországban egy versenyautó, amely kisodródott a pályáról a RallyShow Uhersky Brod elnevezésű amatőr ralin – közölte a helyi rendőrség.

További két sérültet kellett kórházba szállítani, de az ő életük nincs veszélyben – mondta el Jana Macalíková rendőrségi szóvivő. A raliversenyző és navigátora sértetlenül került ki a morvaországi Lopeníkben, Uhersky Brodtól (Magyarbród) nem messze történt balesetből.

A sérülteknek, valamint az áldozatok helyszínre érkező hozzátartozóinak rendőrségi pszichológusok segítettek feldolgozni az átélt sokkot.

A pályáról nagy sebességgel lesodródó autó fának ütközött, majd belerohant a nézők egy csoportjába. Csak mintegy száz méter után állt meg, fennakadva egy ház kerítésén.

"A kocsi először két nőt ütött el, azután mintegy ötven méterrel odébb még két nézőt. Mind a négyen a helyszínen életüket vesztették" – mondta Macalíková.

Ugyanebben a térségben szeptemberben egy kisodródó versenyautó halálra gázolt egy nézőt az Intercontinental Rally Challenge (IRC)-sorozat zlíni versenyén.

Az idén korábban két navigátor is meghalt már cseh ralieseményeken. 2010-ben egy, 2009-ben három néző vesztette életét.

A szeptemberi zlíni eset után a Cseh Motorsport Szövetség ralibizottsága a versenyek sebességének csökkentéséről és a nézőknek a pályáktól való távolabbi elhelyezéséről döntött. A mostani négy haláleset miatt a testület a jövő héten rendkívüli ülést tart, hogy megszigorítsa a hivatalos versenyszezonhoz nem tartozó raliesemények biztonsági intézkedéseit is.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
5 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
6 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
6 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
6 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
6 órája