Bajnokok Tornája: Grosjean visszavágott, francia siker egyéniben

2012.12.16. 17:45
null
Grosjean rég volt dobogós (Fotók: Reuters)
A franciák – még – Formula-1-es pilótája, Romain Grosjean nyerte meg a bangkoki Bajnokok Tornája egyéni versenyét. A francia pilóta a döntőben Tom Kristensen ellen nyert, aki tavaly is francia legyőzőjének – akkor Sebastien Ogiernek – volt kénytelen gratulálni. Az előző napon a Nemzetek Kupájában döntőbe jutó Grosjean a negyedik francia, aki egyéniben diadalmaskodott.

 

A szombaton győztes német páros, Michael Schumacher és Sebastian Vettel egy-egy vereséggel végzett, mindkettő Grosjean érdeme volt. Egy vereséget a 26 éves francia is elszenvedett, de az még belefért, hiszen hat alkalommal meg ő diadalmaskodott. Kristensennek legalább az megadott kárpótlásként, hogy tavalyi legyőzőjének, Ogiernek vissza tudott vágni. Talán majd Grosjean is erre a sorsra jut, jövőre...

Bár addig izgalmasabb napok is várnak a franciára, hiszen még nem dőlt el, hogy az F1-ben tudja-e folytatni a pályafutását, vagy valahol máshol. Grosjean, illetve Ogier előtt franciaként Didier Auriol és Sebastien Loeb győzött.

„Remek érzés, tegnap döntős voltam, ma pedig nyertem – értékelte a bangkoki versenyét Grosjean. – Már régóta nem állhattam dobogón, nemhogy annak a legfelső fokán. De most ismét elfoglalni azt, nagyon klassz. Tavaly Ogier volt a bajnok egyéniben, most én, ideje lenne a Nemzetek Kupáját is megnyernünk.”

Még a pezsgő is kicsit idegenül pukkant a kezében
Még a pezsgő is kicsit idegenül pukkant a kezében
Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.01. 23:57

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
2026.07.01. 10:52

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:33

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:29

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2026.07.01. 02:16

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2026.07.01. 01:00

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
2026.07.01. 00:53

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
2026.07.01. 00:16
Ezek is érdekelhetik