MotoGP: Lorenzo sikeres műtétje, Márquez ujjtörése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.28. 12:28
Csütörtöki bukása után már meg is operálták Jorge Lorenzót, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának címvédőjét, aki a Holland Nagydíj edzésén törte el a kulcscsontját.

Csapata, a Yamaha pénteki tájékoztatása szerint a versenyzőt hajnali 2 órakor műtötték meg Barcelonában, ahol egy titánium lapot rögzítettek nyolc csavarral a törött bal kulcscsonthoz.

„Jorge nemrég ébredt fel az altatásból. A következő órákban megfigyeljük, hogyan alakul az állapota, s ezt követően tudjuk majd megbecsülni, mennyi időt vehet igénybe a rehabilitáció" – fogalmazott péntek reggel Michele Zasa orvos.

A spanyol pilóta az asseni Holland GP csütörtöki tréningjén esett el Yamahájával, miután a heves eső nyomán nagyon csúszós volt a pálya.

Közben friss hír, hogy a mai harmadik szabadedzésen Marc Márquez is csúnyát bukott, aminek következtében a 20 éves versenyző ujj- és lábujjtörést szenvedett. A jobb kezének kisujjában, valamint a bal lábának nagyujjában keletkezett kisebb törés, a sérülés azonban nem igényel műtétet, és nem veszélyezteti a további részvételét a versenyhétvégén.

Assenben a 18 futamos vb hetedik viadalát rendezik a hétvégén. Az előző két nagydíjon győztes, 26 éves Lorenzo jelenleg hét pont hátránnyal második az összetett pontvrangsorban honfitársa, Dani Pedrosa mögött.

MÁRQUEZ BUKÁSA

Legfrissebb hírek

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
19 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 15:16

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

Acosta karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.09.20. 15:48

MotoGP: Martín a nyolcadik helyről jött fel az élre az ausztriai sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2026.09.19. 15:30

Teljessé vált a MotoGP 2027-es rajtlistája, öt újonc érkezik

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 10:35

MotoGP: Marc Márquez újra nyert, és utolérte Jorge Martínt a vb-pontverseny élén

Egyéb autó-motor
2026.09.13. 15:02

MotoGP: Marc Márquez idén hatodszor nyert sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 15:40