Autósport: pluszforrást biztosít a kormány a Hungaroringnek

MTI MTIMTI MTI
2014.05.30. 19:03
Pluszforrást kap idei rendezvényeire a Hungaroring Sport Zrt., továbbá arról is döntött a kormány, hogy a Formula-1 közvetítések szerződéseit felülvizsgálják annak hosszú távú, biztonságos finanszírozása érdekében.

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. E szerint a kormány egyetért a Hungaroring Sport Zrt. 2014. évi rendezvényei támogatásának kiegészítésével, és felhívja a nemzetgazdasági minisztert, valamint nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a szükséges források – legfeljebb 600 millió forint – ütemezett rendelkezésre állásáról.

A határozatból kiderül, hogy a Formula-1 televíziós közvetítéséhez kapcsolódó szerződéses díjakat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) közvetlenül és teljes mértékben meg kell térítenie a Formula One World Championship Limited részére.

A kormány mostani határozatában előírja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter az MTVA-val együttműködve vizsgálja felül a Formula-1 televíziós közvetítői jogdíjára, illetve a televíziós közvetítés gyártására vonatkozó szerződéseket, és dolgozzon ki megoldási javaslatot a jogdíjak és szerződéses díjak hosszú távú, biztonságos finanszírozására.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
15 órája

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08