Autósport: az AutoGP 2015-ös bajnoka F1-es autót tesztelhet

2014.11.07. 12:20
A következő szezonban F1-es tesztlehetőséget biztosítanak az AutoGP versenysorozat bajnokának – jelentette be a széria igazgatója. Az AutoGP 2014-es szezonjában Kiss Pál Tamás a 2. helyen végzett.

A főszervező, korábban maga is F1-es csapatotindító Enzo Coloni azt nem árulta el, melyik F1-es csapat autóját próbálhatja ki a bajnok, de azt bejelentette, hogy az autókat tovább fejlesztik, gyorsabbá válnak, míg a csapatok költségei csökkenni fognak, egy szezont 400 ezer euróból ki lehet majd hozni.

A csapatok és pilótáik számára hozzáférhetővé válik a Coloni központi szimulátora, a pilóták abban gyakorolhatnak a versenyek között. A hét állomásból álló jövő évi versenynaptár második helyén a Hungaroring szerepel, de mivel a WTCC betétfutama lesz az AutoGP, pontos dátumok még nincsenek.

Az AutoGP az elmúlt években kikerült az F1 felé vezető szamárlétra fokai közül, de a főszervező azt reméli, az újításoknak köszönhetően újra célba veszik a szériát olyan fiatalok, akiknek reális esélyük van az F1-be kerülni.

Kiss Pál Tamás jövőjéről még nem született döntés, GT-ben és túraautóban gondolkozik, de az is lehet, hogy a változtatások hatására még egy évet eltölt az AutoGP-ben, amelyben nevet szerzett magának és nagy tiszteletnek örvend.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18