Waldviertel-rali: Kazár Miklós megvédte magyar bajnoki címét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.08. 20:53
Kazár Miklós – ezúttal Ferencz Ramón navigátorral az oldalán – megnyerte az ausztriai Waldviertel-rali keretén belül megrendezett magyar bajnoki futamot szombaton, így címét megvédve sorozatban harmadszor diadalmaskodott a hazai pontversenyben.

A miskolci pilóta tízpontos előnnyel érkezett az ob utolsó versenyére, újabb bajnoki sikere pedig tulajdonképpen már a harmadik gyorsasági szakasz után biztossá vált, ugyanis az összetettben második Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia S2000) duó ezen az etapon műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.

Kazár navigátora a tavalyi évhez hasonlóan az idei szezonban is Szőke Tamás volt, ő azonban az osztrák futamra nem tudott elutazni. Helyére Ferencz Ramón ugrott be, akivel Kazár az első bajnoki címét nyerte 2012-ben.

A Waldviertel-rali magyar érdekeltségű futamán Kazárék mögött a Balogh János, Holczer Dániel kettős végzett a második, míg a Rongits Attila, Hannus László páros a harmadik helyen.

Waldviertel-rali, végeredmény (6 gyorsasági szakasz, 118.71 km)
1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta) 1:07:46.2 óra 2. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 49.5 másodperc hátrány 3. Rongits Attila, Hannus László (Mitsubishi Lancer EVO IX) 52.4 mp

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2025.09.09. 18:29

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
2025.08.03. 15:08

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02

Akropolisz-rali: Tänak idei első sikere

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 16:40

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34
Ezek is érdekelhetik