Videó: óriási baleset, eltört a versenyző csigolyája
A mindössze 19 esztendős autóversenyző, Justin Fontaine az ARCA-sorozat Daytonában megrendezett szezonnyitóján három riválisával ütközött. Fontaine gépe a fején állt meg, a pilótának az ijesztő balesetben eltört egy csigolyája.
Egyikük még el tudott haladni a mezőnnyel, hárman azonban a pálya szélén lévő biztonsági korlátnak csapódtak, és hosszú métereken keresztül csúsztak előre. Fontaine autója ráadásul nem éppen szokványos helyzetben állt meg, a fiatal pilótának el is tört az egyik csigolyája – viszont a körülményekhez képest jól van.
„Szeretném mindenkivel tudatni, hogy jól vagyok, és hálás a támogatásukért – mondta Fontaine a csapata által kiadott közleményben. – Szeretném megköszönni a Win-Tron Racingnek, hogy biztonságos autót épített nekem, és külön szeretnék köszönetet mondani az ARCA-nak, valamint a pályamunkásoknak a gyors közbelépésért. Úgy néz ki, most egy darabig nem ülök autóba…”

Legfrissebb hírek

Már nincs ágyhoz kötve Michael Schumacher – sajtóhír
F1
2026.01.27. 11:07

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt
Csupasport
2026.01.20. 16:57

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát
Ökölvívás
2026.01.01. 19:19
Ezek is érdekelhetik