MotoGP: Márquez visszavette az argentin rajtelsőséget

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2019.03.30. 20:39
null
Marc Márquez újra az argentin pole-ban (Fotó: AFP)
Visszaállt a rend Termas de Río Hondóban, miután Marc Márquez megszerezte ötödik pole-ját Argentínában (egyedül tavaly nem indulhatott itt az élről, amikor Jack Miller nyerte meg az őrült időmérőt a száradó pályán).

„Nagyon boldog vagyok, hogy az első sorból indulhatok, főleg, hogy nagyon nem tudni, hogy milyen lesz az időjárás holnap. Itt Argentínában mindig nagyon furcsák a versenyek, de jó a tempóm ahhoz, hogy harcoljak a dobogóért” – nyilatkozta az időmérőt a harmadik helyen záró Dovizioso.

„A cél, a második, esetleg az első sor volt, de ehhez képest majdnem megszereztem a pole-t. Nagyon várom a holnapot, szerintem nagyot tudunk előbbre lépni, főként, ha sikerül jobban beállítanunk az elektronikát. A verseny nehéz lesz, nagyon nem egyértelmű a gumiválasztás, de nagyszerűen érzem magam, ami mindig különleges” – mondta a második Vinales.

Márquez időmérője nem az eredeti tervek szerint alakult, de így sincs oka a panaszra. „A második hátsó gumival hibáztam az első kanyarban, ezért egyből bejöttem a harmadik abroncsért. A terv nem ez volt a nap elején, de a negyedik szabadedzés után csak egy motort tudtam használni.”

Nagy meglepetésre egyik suzukis pilóta sem jutott be a Q2-be. A legjobb KTM-es Pol Espargaró (11.), a legjobb apriliás Aleix Espargaró (13.), a legjobb suzukis pedig Álex Rins (16.) lett. Érdekesség még, hogy Katarhoz hasonlóan Miguel Oliveira ismét Johann Zarco előtt végzett a kvalifikáción.
A legjobb újonc ezúttal is Fabio Quartararo lett, aki a hetedik rajtkockából startolhat majd.

Az időmérőt megelőző negyedik szabadedzés – ahogy ő is utalt rá – nem volt unalmas Márquez számára, ugyanis elsőszámú motorjáról leszakadt a lánc, így az edzés hátralévő részét másik motorján teljesítette. A spanyol ennek ellenére megnyerte az edzést, amiből általában a legtöbbet lehet olvasni a versenytempót tekintve. A tavalyi futamgyőztes Cal Crutchlow itt másodikként zárt, majd Andrea Dovizioso, Nakagami Takaaki és Valentino Rossi következett már fél másodperces hátrányban Márquezhez képest.

A Moto2-eseknél Xavi Vierge a tavalyi év után ismét pole pozíciót szerzett – úgy látszik, fekszik neki a termas-i pálya – 11 ezreddel megelőzve Marcel Schröttert és 12 ezreddel Sam Lowes előtt.
Míg a Moto3-asoknál Jaume Masia karrierje első világbajnoki rajtelséségét szerezte meg. Mellőle a Q1-et is megjáró Aron Canet és Tony Arbolino várhatja a holnapi futam rajtját.

Érdekesség, hogy mind a Moto2-eseknél, mind a Moto3-asoknál a nyolcadik időt futotta az időmérőn az első futam győztese, azaz Lorenzo Baldassarri és Toba Kaito.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59