Rali-vb: a tüntetések miatt elmarad jövőre a chilei verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 08:52
Az országban fennálló társadalmi elégedetlenség miatt nem rendezik meg jövőre a Chile-ralit.

Mauricio Melo, a helyi autósport-szövetség elnöke az országban uralkodó állapotokkal indokolta azt, hogy a jövő áprilisra tervezett vb-futam elmarad. A sportvezető biztonsági okokra hivatkozott, de sajtóhírek szerint a valódi indok, hogy a kormány a jelenlegi helyzetben nem akar pénzt költeni a rali-világbajnokságra.

Chile városaiban bő két hete több százezer tiltakozó vonult az utcákra azonnali és széles körű reformokat, többek között a minimálbér megemelését, a gyógyszerek árának leszállítását és új alkotmány kidolgozását követelve.

Az október óta tartó chilei tüntetési hullámot a fővárosi metrójegyek árának emelése váltotta ki. Ezt visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas térítési díjai miatt.

A különböző megmozdulásokon kitört erőszak miatt húszan meghaltak, mintegy ezren megsebesültek. A tüntetők az oktatásban, az egészségügyben és a nyugdíjakban megmutatkozó egyenlőtlenségek ellen is tiltakoztak. Mások egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását követelték a hatályban lévő alkotmány módosítására.

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2025.09.09. 18:29

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
2025.08.03. 15:08

Észt rali: Oliver Solberg első sikere, Tänak az élre ugrott a vb-pontversenyben

Egyéb autó-motor
2025.07.20. 14:37

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02

Akropolisz-rali: Tänak idei első sikere

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 16:40

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31
Ezek is érdekelhetik