MotoGP: Rossi mégsem orvosi csoda, negatív az újabb PCR-tesztje

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2020.11.12. 19:13
null
Rossi indulhat a Valenciai Nagydíjon (Fotó: AFP)
A Valenciai Nagydíj felvezető napján megint a koronavírus és Valentino Rossi kapcsán borzolták a kedélyeket. Kiderült, hogy az olasz versenyző keddi tesztje pozitív lett, de két újabb negatív teszt után már semmi sem állhat az útjába, hogy egy egész hétvégét végig motorozzon a Ricardo Tormo-pályán.

„Igazából nem voltam megint pozitív, de a keddi teszttel valami nem volt rendben. Hogy megijedtem-e? Persze, nagyon-nagyon aggódtam, mert ez nehéz és hosszú hónap volt, nagyon fáradt vagyok már az egésztől. Visszatérni az alagútba, amikor már egyszer kijöttél belőle...De az orvos egyből azt mondta, hogy ne aggódjak, ez előfordul azoknál, akik már elkapták a koronavírust, de megígérte, hogy a következő tesztek negatívak lesznek, és így is lett. A tegnapi teszt viszont már megnyugtatott. Így is nagyon sok időbe telt, hogy végre negatív legyek, szóval nem volt örömömre a helyzet” – mondta Rossi, aki ma reggel az első negatív teszt után Valenciába repült magángépén, és a lakóautójában várta a legutóbbi teszt eredményét.

A Doctorból tehát nem lett orvosi csoda, és nem ő lett az első ember a Földön, aki négy nap negativitás után ismét koronavírusos lesz.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 15:16

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

Acosta karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.09.20. 15:48

MotoGP: Martín a nyolcadik helyről jött fel az élre az ausztriai sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2026.09.19. 15:30

Teljessé vált a MotoGP 2027-es rajtlistája, öt újonc érkezik

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 10:35

MotoGP: Marc Márquez újra nyert, és utolérte Jorge Martínt a vb-pontverseny élén

Egyéb autó-motor
2026.09.13. 15:02

MotoGP: Marc Márquez idén hatodszor nyert sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 15:40