MotoGP: Marc Márquez nem indul az idénynyitón

2021.03.22. 16:50
null
Marc Márquez nem indul az idénynyitón (Fotó: AFP)
Nem áll rajthoz a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégén sorra kerülő idénynyitó Katari Nagydíján a hatszoros világbajnok Marc Márquez, aki tavalyi felkartöréséből lábadozik – írja az MTI.

 

A 28 esztendős spanyol versenyző csapata, a Honda hétfőn jelentette be: az orvosok azt javasolták Márqueznek, hogy ne siettesse a visszatérését, április 12-re pedig újabb kontrollt rendeltek el a számára.

„Nagyon szerettem volna részt venni a vb idei első futamán, de sokkal fontosabb folytatnom a munkát annak érdekében, hogy megteremtsük a teljes visszatéréshez szükséges optimális feltételeket” – fogalmazott Márquez.

A spanyol versenyző tavaly júliusban, az idénynyitó Spanyol Nagydíjon bukott, eltört a felkarja, amit megoperáltak, később azonban másodszor is műteni kellett, mert otthonában, ablaknyitás közben elmozdult az egyik beültetett lemez. A harmadik orvosi beavatkozásra december elején került sor, mert a kezelések ellenére a vártnál lassabban gyógyult a sérült testrész.

A világbajnokság vasárnap kezdődik Katarban, majd egy héttel később ugyanott, a Dohai Nagydíj elnevezésű viadallal folytatódik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 15:16

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2026.09.22. 20:25

Acosta karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.09.20. 15:48

MotoGP: Martín a nyolcadik helyről jött fel az élre az ausztriai sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2026.09.19. 15:30

Teljessé vált a MotoGP 2027-es rajtlistája, öt újonc érkezik

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 10:35

Lesz F1-es nagydíj Katarban és Abu-Dzabiban? Továbbra is nagy a bizonytalanság

F1
2026.09.14. 14:56

MotoGP: Marc Márquez újra nyert, és utolérte Jorge Martínt a vb-pontverseny élén

Egyéb autó-motor
2026.09.13. 15:02

MotoGP: Marc Márquez idén hatodszor nyert sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 15:40