A MotoGP-ben címvédő Jorge Martín az év végén elhagyja az Apriliát

Vágólapra másolva!
2025.05.29. 13:20
null
Jorge Martín (Fotó: AFP)
A 2025-ös idény végén elhagyja az Aprilia istállót Jorge Martín, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának címvédője.

Az idény első hét futamából sérülései miatt csak egyen rajthoz álló spanyol versenyző csütörtökön jelentette be döntését, miközben az olasz gyártó csapata változatlanul arra számít, hogy a 27 éves motoros kitölti a két évre szóló megállapodást.

„Mivel a szerződésemben foglaltak szerint egy bizonyos időpontban meg kell hoznom a döntést, így élek a jogommal, és 2026-ban már nem kívánok az Apriliánál versenyezni” – mondta közleményében Martín.

A spanyol klasszis a szezon első három versenyét sérülés miatt kihagyta, majd április közepén, a Katari Nagydíjon bukott, a közvetlenül mögötte haladó Fabio Di Giannantonio pedig már nem tudta kikerülni és gyakorlatilag áthajtott rajta a motorjával. Martínnak 11 bordája tört el, valamint légmell alakult ki nála, ezért kórházba került. Onnan 10 nap elteltével engedték ki, azután hazatért Spanyolországba és azóta ott folytatja a rehabilitációt.

A vb hetedik futamát vasárnap Silverstone-ban apiriliás csapattársa, az olasz Marco Bezzecchi nyerte meg.

 

Legfrissebb hírek

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
9 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
2025.09.13. 15:32

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53
Ezek is érdekelhetik