Gyorsaságimotoros-vb: megműtötték Jorge Martín törött kulcscsontját

2025.09.30. 15:08
null
Jorge Martín a Japán Nagydíjon sérült meg (Fotó: Getty Images)
Sikeresen megműtötték a törött jobb kulcscsontját Jorge Martínnak, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriája tavalyi győztesének, aki a hétvégi Japán Nagydíj sprintfutamán sérült meg.

A 27 éves spanyol motoros csapata, az Aprilia kedden közleményben tudatta, hogy Martín már vasárnap hazautazott Spanyolországba, miután a röntgenvizsgálat során megállapították, hogy elmozdult a helyéről a csont. A tavalyi MotoGP-világbajnok csapattársával, Marco Bezzecchivel ütközött a szombati rövid távú viadalon, a bukás és a sérülés következtében vasárnap nem állhatott rajthoz a nagydíjon Motegiban.

„Felépülésének időtartama a következő napokban derül ki, függően attól, hogy milyen ütemben javul az állapota az operációt követően. A szabályoknak megfelelően az Indonéz Nagydíjon senki nem áll rajthoz helyette” – áll a közleményben.

Jorge Martín csak a 20. helyet foglalja el a világbajnoki pontversenyben, mivel ebben a szezonban már tíz fordulót kellett kihagynia sérülések miatt. Egy szezon előtti bukás következtében az első három nagydíjon nem tudott részt venni, majd Katarban egy újabb esés során a bordái törtek és légmell is kialakult nála.

A Japán Nagydíjon másodikként végző Marc Márquez, a Ducati spanyol versenyzője vasárnap pályafutása hetedik világbajnoki címét nyerte meg a MotoGP-ben.

Az idényből öt forduló van még hátra, a következőre a mostani hétvégén kerül sor Indonéziában.

 

Legfrissebb hírek

MotoGP: Martín a nyolcadik helyről jött fel az élre az ausztriai sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2026.09.19. 15:30

MotoGP: Marc Márquez újra nyert, és utolérte Jorge Martínt a vb-pontverseny élén

Egyéb autó-motor
2026.09.13. 15:02

MotoGP: Marc Márquez idén hatodszor nyert sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 15:40

MotoGP: Marc Márquez nyolcadszor nyerte meg az Aragóniai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2026.08.30. 14:48

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59

Huszonkét év után először japán győzelem a MotoGP-ben, Martín a vb élére állt

Egyéb autó-motor
2026.06.28. 15:21

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 13:09