FIA: eltörölték az elnökre vonatkozó mandátumkorlátozást

2026.06.25. 19:02
Mohammed ben-Szulajem (jobbra) Lando Norrisszal (Foto: Getty Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) eltörölte az elnöki posztra vonatkozó mandátumkorlátozást a Makaóban tartott rendkívüli közgyűlésén – jelentette be csütörtöki közleményében a szervezet.

Az autósportot, így a Formula–1-et is irányító testületnek ezzel a döntésével elhárult az egyik akadály Mohammed ben-Szulajem regnáló elnök hosszú távú hivatalban maradása elől. A mandátumkorlátozás arra vonatkozott, hogy az FIA mindenkori elnöke legfeljebb három cikluson, azaz 12 éven át irányíthatja a szervezetet.

Ezt a korlátozást a brit Max Mosley 16 évig tartó elnökségének végén, 2009-ben vezették be, és a francia Jean Todt kitöltötte a maximális időt, 12 éven át vezette az FIA-t, amely 2021-ben Ben-Szulajemet választotta elnöknek. Az emírségekbeli sportvezetőt tavaly decemberben egyedüli indulóként újraválasztották, igaz, azt megelőzően többen is kritizálták a jelöltállításra vonatkozó követelményeket, amelyeknek a posztért indulni vágyók közül senki nem tudott megfelelni.

A korábbi raliversenyző a 2029-es tisztújítás idején 68 éves lesz, az elnökjelöltek esetében továbbra is 70 éves korhatár van érvényben. Ben-Szulajem egyelőre azt nem közölte, hogy újra indulni akar-e majd a posztért.

„A jövőre tekintve továbbra is az új lehetőségek megteremtésére, a részvétel növelésére, valamint az innováció előmozdítására összpontosítunk. Mindemellett biztosítani akarjuk, hogy az FIA a jövőben is erős, fenntartható és megbízható szövetségként növekedjen” – idézte Ben-Szulajemet a közlemény.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
14 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
18 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
22 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07