TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

H. L.H. L.
2026.06.14. 19:36
null
Michelisz a végén elengedte a csapattársát (Fotó: Facebook/michelisz.norbert)
Santiago Urrutia aratott győzelmet a TCR World Tour spanyolországi versenyhétvégéjének harmadik futamán is, amivel 20 pontra növelte az előnyét az összetettben. Mögötte Thed Björk szelte át a célvonalat, míg a Hyundai-versenyzők utolsó körös helycseréje után Mikel Azcona állhatott fel a dobogó alsó fokára hazai közönség előtt, míg Michelisz Norbert negyedik lett.

Santiago Urrutia rendkívül magabiztos formában érkezett meg Valenciába, hiszen az első és a második futamon is nyert, aminek révén a legtöbb pontot szerezte a hétvégén, és így ő várhatta az élről az utolsó versenyt is. Az uruguayi pilóta mellől Thed Björk rugaszkodhatott el, míg a második soron Aurélien Comte és a vasárnap már dobogóra álló Michelisz Norbert osztozott. A kettős mögül Viktor Andersson, illetve Mikel Azcona várta a piros lámpák kialvását. 

Urrutia jól jött el a rajtnál, és sikerült megtartania a vezetést annak ellenére is, hogy Björk az első fétkávon mutogatta magát. Bár Comte harmadikként fordult el, hamarosan két helyet is veszített: Michelisz, valamint az Anderssont is maga mögé utasító Azcona megelőzte őt, így az ötödik helyre szorult vissza. 

Míg az első hármas között megszilárdulni látszottak a pozíciók, Azconára tapadt Comte, de hiába a nyomásgyakorlás, nem talált fogást a spanyol ellenfelén, majd kissé le is szakadt a Hyundai mögött. Noha ezúttal nem voltak drámai kiesések, és az élmezőnyben sem volt túl sok előzés, hátrébb zajlottak az események, és a végén helycsere is történt dobogós helyen. 

Urrutia magabiztos győzelmet aratott, és ő lett az első versenyző a sorozat történetében, aki adott hétvégén mindhárom futamon nyert. Az uruguayi a tökéletes valenciai szerepléssel 20 pontra növelte az előnyét a bajnokságban a másodikként célba érő Björk előtt. A harmadik Azcona lett, miután Michelisz az utolsó métereken elengedte maga mellett a hazai közönség előtt szereplő csapattársát. A magyar pilóta ezzel visszaadta a szívességet az őt a második futamon segítő spanyolnak. Az ötödik Comte lett, majd Andersson, Yann Ehrlacher, Jimmy Clairet, Julien Briche, illetve Sten Dorian Piirimagi zárta az első tízes sorát. 

A világbajnokság állása öt verseny után: 1.Santiago Urrutia (uruguayi, Geely Cyan Racing) 140 pont, 2. Thed Björk (svéd, Geely Cyan Racing) 120 pont, 3. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse) 111 pont, 4. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse) 106 pont, 5. Aurélien Comte (francia, CUPRA Leon VZ TCR) 103 pont. 6. Yann Ehrlacher (francia, Geely Cyan Racing) 77 pont.
 

Legfrissebb hírek

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
1 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
32 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
4 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
8 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:26

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Monacói rulett: Antonelli sorozatban ötödször nyert, és a hercegség legfiatalabb bajnoka lett

F1
2026.06.07. 17:40

„Még ennél is jobbak lehetünk” – Verstappen szerint a Red Bull végre elindult felfelé

F1
2026.05.25. 17:55
Ezek is érdekelhetik