MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Martín 2024-ben a Ducati fiókcsapatánál (a már a Yamahával partneri kapcsolatban álló Pramacnál) nyerte meg a világbajnokságot, majd az Aprilia gyári együtteséhez szerződött. 2025-ben rémes idénye volt, sérülések miatt alig versenyzett, és a vezetőséggel is közölte, hogy élő szerződése ellenére távozni akar. Végül maradt erre az évre, és az Aprilia remek teljesítményének köszönhetően a vb-pontverseny élén áll, megelőzve csapattársát, Marco Bezzecchit – könnyen lehet, hogy három éven belül kétszer vált csapatot úgy, hogy világbajnokként távozik korábbi munkáltatójától.
Ám a Yamahával korábban megkezdett tárgyalások sikerrel zárultak, így szerdán bejelentették, hogy a 28 éves spanyol a japán márka gyári istállójánál folytatja.
Ogura szintén Apriliával versenyez, tavaly mutatkozott be a királykategóriában az amerikai Tranckhouse félgyári csapatnál, és az utóbbi időben remekel, a sprintfutamokat is beleértve zsinórban három második hely után Assenben a fő versenyen Japán első MotoGP-győzelmét aratta 2004 óta. A Yamahánál hazai versenyzőként számítanak rá.
A Yamaha legutóbbi vb-címét 2021-ben megnyerő francia Fabio Quartararo Hondához szerződéséről már az idény előtt döntés született.
Az idén gyengélkedő Yamaha előtt a Ducati és az Aprilia is bejelentette 2027-es párosát, előbbihez a 2025-ben a csapattal vb-címet nyerő Marc Márquez mellé a szintén spanyol Pedro Acosta érkezik a KTM-től, míg utóbbinál Marco Bezzecchinek a szintén olasz Francesco Bagnaia lesz a csapattársa.
Az is biztos, hogy 2027-ben az LCR Honda megtartja a Johann Zarco, Diogo Moreira párost, legalábbis mindkettejüknek élő szerződésük van. A török Toprak Razgatlioglut is megállapodás köti a Yamaha fiókcsapatához, a Pramachoz.

Csapatot vált a kétszeres MotoGP-bajnok







