
A közleményben úgy fogalmaztak, „nehéz, ugyanakkor felelős döntést” kellett hozniuk a Várpalota külterületén és a környéken történt szerdai súlyos tűzesetek miatt, amelyek több száz hektárnyi füves-fás területet érintettek, és épületekre is átterjedtek. A tüzeket még szerda este is oltották a tűzoltók.
Az elmúlt hetek rendkívüli hősége és a hónapok óta tartó csapadékhiány következtében a környezet jelenleg fokozottan tűzveszélyes, a szerdai tüzek és a szakemberekkel történt egyeztetés után a szervezők ezért a halasztás mellett döntöttek.
Egy nagyszerű élmény sem előzheti meg az emberi élet, a biztonság és a természet védelmét – jelezték a közleményben, hozzátéve, hogy felelősséggel tartoznak a versenyzők, a nézők, a szervezők és a környéken élők biztonságáért, valamint a természet megóvásáért.
A jelenlegi körülmények között nem vállalhatják annak kockázatát, hogy egy verseny miatt akaratlanul újabb tűzeset vagy természeti katasztrófa kialakulásának lehetőségét teremtsék meg – indokoltak a szervezők.

8000 km után 2 másodperccel nyert Benavides!

Dakar rali: Nasszer újabb nagy napja!

Lategan újra lendületben, Schareina duplázott





