
A 41 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzésen a tőle megszokott módon szerezte meg a pole pozíciót, így nem tört meg a sorozata, azaz az idei összes hétvégén ő végzett az élen a kvalifikációkon.
A friss nyolcszoros Eb-győztes aztán a vasárnapi első, a hétvége harmadik futamán nagyon magabiztos sikert aratott, ugyanis majdnem kilenc másodperces előnnyel ért célba elsőként a 11 körös viadalon.
A késő délutáni negyedik Le Mans-i versenyen a fordított rajtrács szabálya értelmében Kissnek a nyolcadik helyről kellett rajtolnia, de nagyon hamar felzárkózott, a harmadik körben második volt, az ötödik kört pedig már az élen kezdhette meg. A friss Európa-bajnokot innentől már nem lehetett megállítani, elsőként intették le, s így a Le Mans-i hétvégén négyből három futamon diadalmaskodott.
Ezzel a sikerrel az is biztossá vált, hogy a csapatok pontversenyében a Révész Racinget már nem lehet utolérni, így a magyar csapat a hatodik Eb-diadalát ünnepelheti.
Az összetettben Kiss 334 ponttal áll az élen, második a német Sascha Lenz 208-cal, harmadik pedig a hatszoros Eb-győztes – szintén német – Jochen Hahn 202-vel.
A gyorsasági kamion Eb idei szezonja a jövő hétvégén Jaramában zárul.

Csak a szokásos: három Kiss-futamgyőzelem!

Kiss Norbert duplázott vasárnap a Nürburgringen

Kiss Norbert megint megcsinálta!





