TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egy szabad hétvége után folytatódott a TCR World Tour idei bajnoksága, a mezőny Indzse után Csengtu felé vette az irányt, ahol a pénteki szabadedzésekkel vette kezdetét az év hatodik hétvégéjének programja. Bár a nyitányon Jean-Karl Vernay volt a leggyorsabb, és a francia versenyző a folytatásban is befért az első ötösbe, egyértelműen kirajzolódott, hogy a Geely Cyan Racing és a Hyundai küzdelmét hozhatja az időmérő.
A címvédő Yann Ehrlacher és a jelenlegi bajnoki éllovas Mikel Azcona kemény csatát vívott egymással a pole pozícióért, a párharcban végül a francia kerekedett felül, igaz, mindössze 67 ezreddel bizonyult gyorsabbnak a 40 kg-s pluszsúlyt cipelő spanyol riválisnál. A második soron Santiago Urrutia és az egyéni összetettben második helyen álló Michelisz Norbert osztozott, míg az ötödik-hatodik rajtkockából Ma Csing-hua és Aurélien Comte várta a piros lámpák kialvását az első verseny előtt. Az első gyakorláson még élen záró Vernay eközben a hetedik helyről kívánt javítani.
Ehrlacher fantasztikus rajtot vett, és azonnal az élre állt, miközben a pole-ból elrugaszkodó Azcona először Urrutiával, majd Mával szemben is pozíciót veszített, és egészen a negyedik helyig csúszott hátra, míg Michelisz ötödikként fordult el. Ehrlacher már a második kör elején elengedte maga mellett a bajnokságot korábban vezető Urrutiát, aki előtt így szabad út nyílt. Azcona eközben az előretörő Vernay ellen kényszerült védekezésre, a Hyundai-pilóta az utolsó kanyarban maradt alul, amit követően a francia Mát vette célkeresztbe.
A kettős a hatodik körben csapott össze egymással, Vernay többszöri próbálkozás után a 10-es kanyarnál vetődött be ellenfele mellé, de nem maradt elég hely számukra, aminek következtében mindketten szélesre csúsztak. Ma a nyolcadik pozícióba esett hátra, míg Vernay éppen Azcona előtt sorolt vissza. Ezt követően Thed Björk és Aurélien Comte talált egymásra. A páros a hetedik körben bonyolódott csatába, és az utolsó kanyarban össze is értek, aminek révén Michelisznek sikerült felzárkóznia a top 5-be. Az eset miatt vizsgálat is indult, és a francia végül 5 másodperces időbüntetést kapott baleset okozásáért.
Urrutiát Ehrlacher kísérte át a célvonalon: mindössze 7 tizedmásodperc döntött az uruguayi javára, aki a győzelmével előrelépett a második helyre a pontversenyben. Harmadikként Vernay látta meg a kockás zászlót, míg a két Hyundai Azcona, Michelisz sorrendben zárta a top 5-öt. A hatodik Björk lett, majd Comte, Ma, Diego Morán és Lo Sze Ho egészítette ki az első tízes sorát.
Folytatás vasárnap közép-európai idő szerint 3 óra 55 perckor a második, majd 8 óra 10 perckor a harmadik versennyel.
A világbajnokság állása tizenkét verseny után: 1. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse) 339 pont, 2. Santiago Urrutia (uruguayi, Geely Cyan Racing) 298 pont, 3. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse) 292 pont, 4. Yann Ehrlacher (francia, Geely Cyan Racing) 266 pont, 5. Thed Björk (svéd, Geely Cyan Racing) 255 pont, 6. Aurélien Comte (francia, CUPRA Leon VZ TCR) 224 pont.








