A nyíregyháziak nemrég majdnem megszűntek, tavaly mégis dupláztak

Vágólapra másolva!
2008.01.11. 09:39
Az NRK-Nyíregyháza női csapata 2000-től 2003-ig a világ egyik legerősebb sorozatában, a Bajnokok Ligájában is szerepelt. A tündöklést szűk esztendők követték, a szakosztály 2004-ben majdnem megszűnt. Tavaly tavasszal újra csúcsra jutottak a szabolcsi hölgyek, hiszen a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerték, nem véletlen tehát, hogy a Magyar Röplabda Szövetség hagyományos év végi szavazásán Erdősné Balogh Erikát, az NRK csapatkapitányát választották a 2007-es esztendő legjobb felnőtt női játékosává.
Erdősné Balogh Erika
Erdősné Balogh Erika
Erdősné Balogh Erika
Erdősné Balogh Erika

Nyolc éve, 1999-ben kezdődött… Két edző, Forman József és Ludvig Zsolt akkor rakta le a nyíregyházi aranycsapat alapjait. Az eredményekre hamarosan mindenki büszke lehetett Szabolcsban, hiszen az együttes 2000 és 2004 között négyszer lett bajnok, ötször Magyar Kupa-győztes, és egyszer az Interliga nevű regionális nemzetközi sorozatot is megnyerte.

Három szezonon keresztül a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapat, olyan világhírű ellenfelek látogattak el a Bujtosi Szabadidőcsarnokba, mint a jelenlegi címvédő olasz Bergamo, a spanyol Tenerife és Burgos, illetve az orosz Jekatyerinburg. Igen ám, de 2003-ban elfogyott a pénz!

„Folyamatosan anyagi válságban volt a klub – mondta a nyíregyházi női röplabdázás nagyasszonya, a 39 évesen is ellenállhatatlanul játszó center, Erdősné Balogh Erika, aki 1995 óta szerepel a kelet-magyarországi együttes felnőtt csapatában. – Kétezer-háromban úgy lettünk bajnokok és kupagyőztesek, hogy márciusban kaptunk utoljára fizetést. A szezon végére mindig elfogyott a pénz, a nyarakat nehezen vészeltük át.”

Négy aranyérem után 2004-ben csak a negyedik hely jutott az NRK-Nyíregyházának. Nyáron ugyan a játékosok elkezdték a felkészülést a következő szezonra, de hamarosan abba is hagyták, mert közölték velük: a csapat sorsa bizonytalan, lehet, hogy megszűnik az együttes. Mélypontra jutott a korábbi évek sikercsapata. Másutt is nehezen éltek a szakosztályok. Megszűntek olyan klubok, mint az Újpesti Dózsa, a Tungsram, a Tatabánya, illetve az Eger, és ez a sors várt a Nyíregyházára is, de Ludvig Zsolt, aki ekkor már nemcsak edzőként, hanem ügyvezetőként is tevékenykedett, csodával határos módon életben tartotta a nyírségieket.

A következő két szezonban újra dobogóra került az NRK mindkét hazai sorozatban, ráadásul 2005–2006-ban az Interliga utódjának számító Közép-európai Ligában is elindult. Újra lendületet vett ezekben a hónapokban az együttes, amely tavaly verejtékes, áldozatos munkával visszakapaszkodott a csúcsra, aranyérmes lett a bajnokságban és a Magyar Kupában is. „Bíztam a jó eredményekben, de álmomban sem gondoltam volna, hogy mindkét sorozatot mi nyerjük meg – folytatta a 2007-es év legjobb felnőtt női röplabdázójának választott Erdősné. – Feladónk, Natalija Akimova visszatérése garancia volt a döntőbe jutásra, hiszen az ő tudása és játékintelligenciája páratlan a magyar mezőnyben. Amikor Katona Brigitta is újra játékra jelentkezett a két térdműtétje után, ismét javultunk. Januárban leigazoltuk a kubai Misleydis Martinez Adlumot, aki óriási kincs volt, hiszen egyrészt sok pontot ütött, másrészt mindig vidám, pozitív kisugárzása mentálisan rengeteget jelentett nekünk.”

A nyíregyházi csapat nagy túlélő, hiszen szinte kétévente szívvel, akarattal és eredménnyel vészel át jelentős válságokat. Az együttes ősztől a gyenge magyar bajnokság helyett két színvonalas nemzetközi sorozatban, a Challenge-kupában, és a Közép-európai Ligában indult, és bár az előbbiből kiesett, az utóbbiban jó eséllyel pályázik a négyes döntőbe jutásra.
Legfrissebb hírek

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2025.12.25. 08:14
Ezek is érdekelhetik