Röplabda: 60 éves születésnapot ünnepeltek Debrecenben

Vágólapra másolva!
2008.12.17. 09:06
Címkék
December 13-án délelőtt 10 órakor jubileumi emlékülésen találkoztak Debrecenben, a Megyeháza Árpád termében azok a játékosok, edzők, sportvezetők, akik az 1948-ban alakult Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség jelenlegi vezetésének meghívóját elfogadták.
A több mint száz résztvevőt Szombathy András, a megyei szövetség elnöke köszöntötte, majd Kovács Zoltán a megyei közgyűlés vezetése nevében mondott ünnepi beszédet. Dr. Szekeres Antal, Debrecen város jegyzője a megyeszékhely képviseletében szólt az emlékülés résztvevőihez, majd Dikácz Ernő, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára mondta el gondolatait. A szónoklatok sorát a 85 éves Sorbán László zárta, aki alapító tagja majd elnöke is volt a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetségnek.Az emlékülésen minden meghívott emléklapot kapott, amelyeket Póser Pál a szövetség tiszteletbeli elnöke és Farkas Istvánné a szövetség titkára adott át. Több évtizedes munkásságuk elismeréseként az alábbi edzők, játékosok, sportvezetők vehettek át jutalmat Dikácz Ernőtől, az MRSZ főtitkárától: Baloghné Szilágyi Nóra, Farkas Istvánné, Fodor Antal, Gyula Ferenc, Kardos Lajos, Kuszkó Sándor, Orenstein József, Pál Mihály, Polgár Sándor, Póser Pál, Sorbán László.A díjátadások után a résztvevők megtekinthették az elmúlt 60 évet átölelő kiállítást, majd finom falatok és italok mellett folytattak baráti beszélgetést.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
3 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
3 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
3 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
4 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik