Röplabda: Hollósy Lászlót, a Gödöllő edzőjét október 31-ig eltiltották

2009.03.20. 23:57
Címkék
A Magyar Röplabdaszövetség Jogi és Fegyelmi Bizottsága március 20-tól október 31-ig eltiltotta Hollósy Lászlót, a TEVA-Gödöllői RC vezetőedzőjét, aki a BSE-FCSM elleni elődöntő első mérkőzésén sárga, majd piros lapos kizárás szankcióban részesült.
A trénert eltiltották bármely sportszervezet minden korosztálybeli és osztálybeli röplabdacsapatának mérkőzéseitől, azokon nem vehet részt, a kispadon semmilyen minőségben nem szerepelhet. Az érintett írásban jelezte, hogy a döntést elfogadja, s az ellen nem fellebbez. A határozat így jogerős és végrehajtandó.Az elődöntő első meccsét a BSE, a második találkozót a Gödöllő nyerte meg. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc március 21-én, szombaton délután öt órakor folytatódik a Városmajorban.
Legfrissebb hírek

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
2 perce

Hazaigazolt a szegediektől távozó Jim Gottfridsson

Kézilabda
10 perce

Csollák Márkó: Éppen olyan játékost keresett a Coventry, mint én

Jégkorong
41 perce

Kl-selejtező: Luxemburgban kis portugál csodacsapat vár az ETO-ra

Európa-konferencialiga
1 órája

Pengét a kézbe! – szerda hajnalban rajtol a hongkongi vívó-világbajnokság

Egyéb egyéni
1 órája

Ferran Torres: Egyáltalán nem érdekelt a futball, nem volt kedvem edzeni, végül elmentem egy mentálhigiénés szakemberhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marokkói legendát neveztek ki szövetségi kapitánynak Jordániában

Foci vb 2026
1 órája

Juhász Dorkával a soraiban győzött a ligaelső Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2 órája