Floorball: a folytatás sem sikerült csapatainknak az Ek-selejtezőben

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 16:40
Címkék
Az első fordulóban mindkét bajnokcsapatunk vereséget szenvedett a Valmierában zajló floorball Ek-selejtezőben. Sajnos a második kör sem hozott változást, s bár a Phoenix FSE alaposan megizzasztotta észt ellenfelét és közel állt a pontszerzéshez, végül egy góllal alulmaradt. Az SZPK-Nokia ezúttal 50 percig bírta a tempót a szlovák bajnok ellen.

A Phoenix fiatal csapata becsülettel helytállt a lengyel bajnok ellen, és ezúttal is jól kezdett, de mégis az észtek jutottak kétgólos vezetéshez. Ezen Radácsi büntetőből faragni tudott, és ekkor kifejezetten szellemesen játszottak a magyar lányok.

A második harmad elején fél perc alatt szerzett két találatával elhúzott a Janeda, és ez a két gól padlóra küldte a lelkesen küzdő magyar lányokat. Sajnos ebben a játékrészben nem is sikerült felállni a padlóról, és az észtek tovább növelték a fórjukat.

A szünet jót tett a mieinknek, így a harmadik harmadra egy roppant agilis magyar bajnok jött ki a pályára. Ötletes játékuk ellenszerét ekkor nem találták az észtek, és a hajrára már csak egy gól volt a baltiak előnye. Sajnos a végére a mentálisan elfáradó csapatunk nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőségeit, Fortuna is elpártolt tőle (négy kapuvas), így elmaradt a pontszerzés, de a dicséret ezúttal is kijár a lányoknak.

A férfiaknál a szlovák bajnok volt az ellenfél. Az első harmad elején a rivális irányította a játékot, és az 5. percben a vezetést is megszerezte – kár, hogy előtte Darai ajtó-ablak helyzetben kétszer is hibázott. Előnyből sikerült az egyenlítés, ám a szakasz végén a fáradó komáromiak 15(!) másodperc alatt két gólt is kaptak.

A második harmad eleje parádésan indult, egy perc elteltével szép szabadütés-kombinációból Kautcner volt eredményes. Feljöttek a trencséniek, de sokszor tisztátalanul szerelték a kontrázni próbáló magyarokat. A játékrész közepén László szép találattal egyenlített, de sajnos az etap végére újra elfogyott a szufla és a szlovákok háromgólos előnyre tettek szert.

A záró szakasz eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét oldalon akadtak helyzetek, amelyek közül egyet a magyarok értékesítettek László révén. Az esély azonnal el is szállt, mivel katasztrofális védekezésünk után rögtön újra háromgólosra nőtt északi szomszédaink előnye. A végére újra elfáradt az SZPK-Nokia és nem tudta megakadályozni a trencséni együttes sima győzelmét. Kár érte.

FLOORBALL EK-SELEJTEZŐ, Valmiera (Lettország)
NŐK, 2. FORDULÓ
Phoenix Fireball SE–Janeda SHN (észt) 4–5 (1–2, 0–3, 3–0)
FÉRFIAK, 2. FORDULÓ
SK 1. FCB Trencín (szlovák)–SZPK-Nokia 10–4 (3–1, 3–2, 4–1)

 

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik