Pontlevonással indul a női és a férfibajnokság

Vágólapra másolva!
2009.09.10. 20:27
null
A BSE edzője, Nyári Sándor szerint jogos döntés született (Fotó: Farkas József)
Címkék
Rendhagyó módon öt csapat is pontlevonással kezdi meg a férfi- és női bajnokságot. Ennek oka, hogy a magyar röplabdázás történetében példátlan határozatot hozott a szövetség elnöksége, amely hat pont levonással büntette azokat a csapatokat, amelyek helyezésük alapján kivívták az indulási jogot a különböző európai kupákban, de nem éltek vele.

A Magyar Röplabdaszövetség versenykiírásában a vonatkozó passzus kimondja, hogy az NB I helyezettjei az európai szövetség (CEV) érvényben lévő előírásai alapján a 2009-2010-es kupák valamelyikében kötelesek indulni. Ha egy együttes nem adja be indulási szándékát határidőre, illetve idő előtt visszalép a kupaindulástól, mínusz hat ponttal kezdi meg a 2009-2010-es bajnokságot.

Tudni kell, hogy az európai szövetség csak javasolja és ajánlja az indulást, az már a honi szövetség döntése, hogy ő kötelez is. Megjegyzendő, a magyar szabályokkal már akkor tisztában voltak a klubok, amikor beneveztek a 2008-2009-es évadra.

Miután az érintett csapatok – a nőknél a bajnok BSE és a kupagyőztes Vasas, a férfiaknál a Kecskemét, a MAFC és a Szeged – fellebbeztek, az elnökség kedden ismét napirendre tűzte az ügyet, majd helybenhagyta a határozatot.

„Úgy gondolom, jogos a döntés, hiszen egy évre visszamenőleg nem lehet szabályt módosítani, ugyanakkor fáj is, hiszen a klubok zöme, mint ahogyan mi is, anyagi problémák miatt nem tud elindulni a kupákban" – vélte Nyári Sándor, a BSE vezetőedzője, aki a kisebb műtétje miatt távol maradó Nagy Jenő szakosztályvezető helyett volt jelen az elnökségin.     

„Óriási csalódás a döntés. Nincs pénzünk elindulni a kupában, örültünk, hogy az előző szezont be tudtuk fejezni. Nagymértékben befolyásolja a határozat az alapszakaszt, borzasztó nehéz lesz a négy közé kerülni" – mondta Breszkó András, a férfibajnokság előző idényében ezüstérmes Kecskemét szakosztály-igazgatója.  

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik