Férfi röplabda: Demeter György a kaposvári bajnokcsapat edzője

MTI MTIMTI MTI
2011.06.23. 12:09
Címkék
Demeter Györgyöt nevezték ki a férfi bajnoki címvédő Fino Kaposvár röplabdacsapatának vezetőedzőjévé.

A nehéz anyagi helyzetben lévő klub elnöksége keddi ülésén döntött úgy, hogy a Kaposváron korábban többször dolgozó Demeterrel kezdi meg a tárgyalásokat, és a testület egyúttal megköszönte az eddigi tréner, Kántor Sándor elmúlt években nyújtott munkáját.

Az új edző a hunvolley.blog-nak elmondta, hogy egy évre állapodott meg a vezetőkkel, s elsősorban azért vállalta el a feladatot, mert a klub nehéz helyzetben van, szűkös keretből kell jó csapatot csinálnia, és sok tehetséges fiatallal dolgozhat majd együtt.

A kaposváriak a következő szezonban anyagi gondjaik miatt nem indulnak nemzetközi sorozatban, Demeter éppen ezért számít rá, hogy több játékos is elhagyhatja a csapatot. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az együttes jövőre mindenképpen vissza akar térni a nemzetközi porondra.

A klubvezetés már kedden kinyilvánította elkötelezettségét a helyi röplabda-akadémia megalapítása és az utánpótlás-nevelés tudatosabb szervezése mellett. Ezzel kapcsolatban a korábbi szövetségi kapitány elmondta, hogy az akadémia – amelyben szakmailag aktív szerepet vállal – már a jövő héten megalakul.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
53 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
58 perce

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik