Strandröplabda: lezárult a kvalifikáció, két hét múlva lesz a döntő

2011.07.31. 21:56
Címkék
A férfiaknál rekordnevezés mellett bonyolították a strandröplabda magyar bajnokság harmadik kvalifikációs fordulóját. A 17 páros a balatonlellei Napfény-strandon versenyzett a helyezésekért.

Az időjárás kegyeibe fogadta a rendezvényt, a homok ugyan vizes volt, de esőszünetet egyszer sem kellett tartani. Ez volt az utolsó kvalifikációs kör a döntő előtt, amelyet két hét múlva rendeznek Siófokon, és ahová csak a legjobb nyolc páros kerülhetett.

A férfiaknál némi meglepetésre a két héttel ezelőtti győztes duó, Kaszap Tamás és Takács Gergely ezúttal a legjobb négy közé sem jutott be. A finálét a Németh Szabolcs, Vocskó Máté páros játszotta. A háromszettes, háromnegyed órás meccset végül előbbiek nyerték. Vocskó Máté egyébként már másodszor nyert, hiszen az első kvalifikációs körben is győzött. Igaz, akkor nem Németh Szabolccsal, hanem Horváth Balázzsal. Utóbbi most sérülés miatt csak a lelátón ülhetett.

A nőknél nem született meglepetés. A döntőbe a két héttel korábbi győztes Kiss Regina, Kiss Viktória páros került, ellenfelük a Gudmann Csilla, Szombathelyi Szandra páros volt. Utóbbiak az első fordulóban voltak döntősök. Gudmannék végül 2:1-re nyerték meg a mérkőzést.

A nyolcas döntőket augusztus 13-án rendezik Siófokon.

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
38 perce

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
2 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
2 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
2 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik