Rögbi: Új-Zéland kikapott, Ausztrália nyerte meg a Három Nemzetet

2011.08.27. 16:02
null
Új-Zéland tetemes hátrányát még ledolgozta, de Ausztrália újabb céllal nyert és tornagyőztes lett (Fotó: Reuters)
Címkék
A rögbi Három Nemzet kupa hatodik, utolsó fordulójában Ausztrália hazai környezetben öt ponttal nyert Új-Zéland ellen, és miután a fordulót azonos pontszámmal várta a két együttes, egyben övé lett az idei végső siker is.

 

Ausztrália harmadszor nyerte meg a rangos trófeát
Ausztrália harmadszor nyerte meg a rangos trófeát

Az ausztrálok nagyon bekezdtek a múlt héten Dél-Afrikában tartalékos csapattal felálló és vereséget szenvedő Új-Zéland ellen, hiszen negyvenpercnyi játékot követően a házigazdák két célt bepakolva tizenhét ponttal (20–3) vezettek. A szünet után azért már életjelet adtak magukról a vendégek, de hiába az egyenlítés – két cél és Dan Carter rúgásai –, egycélnyi különbség döntött az ausztrálok javára, hiszen Kurtley Beale a célterületre vitte a labdát.

Az immár háromszoros győztes ausztrálok – akik ezzel az örökrangsorban beérték a Dél-afrikai Köztársaságot – legutóbb 2001-ben diadalmaskodtak, illetve az azt megelőző esztendőben. A tavalyi győztes, tízszeres bajnok Új-Zéland a legutóbbi három kiírásból csupán egyszer tudott diadalmaskodni – 2009-ben Dél-Afrika nyert –, ám mindez a feledés homályába vész, amennyiben a szeptember közepén kezdődő hazai rendezésű vb-n javítani tud az így is abszolút favorit All Blacks.

Így zárt az angol védelem, nem csoda, hogy nem jutottak célig az írek
Így zárt az angol védelem, nem csoda, hogy nem jutottak célig az írek

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri meg a 2011-es rögbi-világbajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Öt hónappal azt követően, hogy a végső győztes angolok a Hat Nemzet kupában egy számukra már különösebb téttel nem bíró összecsapáson megalázó, 24–8-as vereséget szenvedtek Dublinban, szombaton felkészülési mérkőzésen 20–9-re nyertek az írek ellen.

Az angolok 2003 óta vártak erre a diadalra. A vendégeknél az első félidőben Manu Tuilagi, a másodikban Delon Armitage vitt célt, míg Jonny Wilkinson a két célbónusz mellett két büntetőt is pontokra váltott. Mindezzel szemben a házigazdák csupán Ronan O'Gara három büntetőjét tudták felmutatni, ami azért nem túl sok.

A vb-re hangolva az írek nincsenek bombaformában, az elmúlt hetekben a franciáktól kaptak ki oda-vissza, most otthon az angoloktól.

Az új-zélandi rendezésű világbajnokság szeptember 9-én a házigazda All Blacks Tonga elleni mérkőzésével kezdődik.

HÁROM NEMZET 2011
Ausztrália–Dél-afrikai Köztársaság
39–20
Új-Zéland–Dél-afrikai Köztársaság
40–7
Új-Zéland–Ausztrália 30–14
Dél-afrikai Köztársaság–Ausztrália 9–14
Dél-afrikai Köztársaság–Új-Zéland 18–5
Ausztrália–Új-Zéland 25–20
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Írország–Anglia 9–20

 

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
4 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
4 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
4 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik