A „halálcsoport" rangadójának tétje papíron a csoportelsőség volt, persze a másik három ellenfelet sem illik kézlegyintéssel elintézni. A múlt, a játékerő és a statisztika egyértelműen a Dél-afrikai Köztársaság mellett szólt, a találkozó összképe alapján viszont Wales állt közelebb a győzelemhez, viszont egy ponttal kikapott.

Dél-Afrika, név szerint Francois Steyn a 3. percben gyors céllal lepte meg Walest – a célterület felé száguldozva egy védőt eltolt magától, az őt statikusan váró másikat pedig egyszerűen feldöntötte –, amely megilletődötten kezdett. Hátrányba kerülve viszont felébredt, és a mérkőzés döntő részében lendületes, sok betöréssel kísérletező csapatjátéka érvényesült. A állórögbit játszó, idősebb kerettel kiálló Dél-afrikai Köztársaság nehezen tudta tartani a lépést a roppant fiatal és motivált walesiekkel, akik viszont az első felvonásba így is csak csak rúgásokból tudtak pontokat szerezni, mert jól zárt az ellenfél rutinos védősora.

A szünet után tovább folytatódott a walesi dominancia, újabb büntetőt követően az 54. percben aztán már átszakadt a gát és a dél-afrikai védelem, Toby Faletau jutott a célterületen túlra. Mivel a bónusz is összejött, Wales nyeregbe került (16–10).

A cserékkel felfrissített Dél-Afrika azonban új arcát mutatva átment támadásba – ezt addig jól sikerült titkolnia –, és a 65. percben a kispadról nem sokkal korábban beállt Francois Hougaardnak sikerült kihasználnia, hogy rosszul tolódott a walesi védelem a célvonal előtt. Tulajdonképpen a mérkőzés első, igazán komoly átütőerővel bíró és céllal kecsegtető dél-afrikai támadása volt ez. Morné Steyn biztosan váltotta pontokra a bónuszt, a címvédő visszavette a vezetést. A hajrá, miként a mérkőzés nagyobb része, Walesé volt, de rúgója, James Hook újabb büntetőt rontott – korábbról volt már neki egy rutinmunkának kinéző –, míg „tízese", Rhys Priestland közeli dropot vétett, így a walesiek kikaptak, amit fogjunk rá rutintalanságukra. (17–16) Tekintve, hogy a mérkőzés java részében mégiscsak ők domináltak, és ők rögbiztek, míg Dél-Afrika fizikai erőre építve utólag összegezve a korán megszerzett előnyéből és ellenfél elvétett rúgásaiból tudott megélni.

A C-csoportban is megkezdődtek a küzdelmek, egy másik favorit, Ausztrália szégyenszemre az első félidőt ikszre hozta az évről évre erősebb – idén története során először már a franciákat is legyőző –, de azért ettől a szinttől még messze lévő Olaszország ellen. A második félidőből is eltelt majd' tíz perc, mire megszületett az első cél, ezt követően viszont húsz perc sem kellett már, hogy kialakuljon a tetemes különbség.

Biztos jól jött a szünetben a „fejmosás"... Az ausztrálok végül négy célnál álltak meg. Az olaszok a második félidőben nem tudtak pontot elérni, maradt Mirco Bergamasco első félidőben kihasznált két büntetője.

Új-Zéland (6 cél), Franciaország (6), Skócia (4) és Fidzsi (6) után ötödik válogatottként Ausztrália is megkapta az első fordulóban a négy vagy annál több célért bónuszban járó plusz egy pontot.

Pár éve még a legnagyobbak ellen is méltó vetélytársnak bizonyuló, erős kerettel bíró írek – akik a nyári felkészülési időszakban több kellemetlen pofont kaptak – továbbra sincsenek bombaformában, ezt bizonyítandó csupán tizenkét ponttal győztek a sportágban nem éppen meghatározó amerikaiak ellen. Talán ha nem engedik, hogy az amerikaiak a lefújás előtti pillanatokban megszerezzék egyetlen céljukat, illetve a világ egyik legjobb rúgójátékosa, Jonathan Sexton – az erős szél miatt a vb eddigi hagyományainak megfelelően – nem múlja alul önmagát, hiszen négy büntetőt is kihagyott, akkor meggyőzőbb lehetett volna a különbség. Egyrészt ugye itt beragadt tizenkét pont, ott besikerült öt plusz kettő, az annyi mint tizenkilenc. Bár ez csak ha és matematikai, a tizenkettőből így lehetett volna a mindjárt tekintélyt is parancsoló harmincegy. Így ellenben csak simán behúzták a kötelezőt. A győztes csapatban Tommy Bowe két célt vitt.