Rögbi-vb: az új-zélandi „tízes” nyert meccset Tongának Japán ellen

2011.09.21. 15:21
null
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság harmadik fordulójában Tonga tizenhárom ponttal nyert Japán ellen úgy, hogy a győztes és a vesztes gárda egyaránt három-három célt ért el a találkozón. Tonga két vereség után az első győzelmét aratta, Japán harmadik vereségét szenvedte el, viszont mindkét együttes megduplázta eddigi céljai számát.

Japán Új-Zélandtól és Franciaországtól is kiadós verést kapott, Tonga viszont csak a házigazdáktól, bár a kanadaiak elleni vereséget aligha kalkulálták be a terveik közé a vb előtt. Most viszont összejött az első siker, igaz, pokoli nehezen.

Tonga három célt szerzett a mérkőzésen, de Japán mindháromra céllal válaszolt. Sorrendben hat, majd kétszer tizenegy perccel később vitték a célt, mint ellenfelük. Így végül a rúgójátékosok pontossága, vagy még inkább pontatlansága döntött, ebben pedig Tonga, név szerint Kurt Morath kerekedett felül. Az új-zélandi születésű „tízes” két célbónuszt és négy büntetőt váltott pontra, egyenlő erők csatájában ez döntőnek bizonyult.

Amíg Tonga a vb-átlag felett értékesítette rúgásait, addig Japán hozta a szerény átlagost. A szintén Új-Zélandról importált James Arlidge mindhárom célbónuszt elrontotta, ráadásul az első félidő végén kapott sárga lapja miatt tíz percre kiszállt a játékból. Ebben a periódusban ugyan Tonga csak egy hárompontos büntetőhöz jutott, de Japánnak emberhátrányban a védekezéssel kellett törődnie, nem kapott esélyt az ellentámadásra. A honosítás eddig nem hozta meg a várt áttörést, hiába a majd' fél kezdőre való új-zélandi és ausztrál „légiós", Japánnak továbbra sincs pontja az A-csoportban.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Tonga–Japán 31–18 (18–13)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Új-Zéland 2 2 19 (cél) 124–17 107 10 (2 bónuszpont)
2. Franciaország 2 2 10 93–40 53 10 (2)
3. Tonga 3 1 2 6 61–84 −23 5 (1)
4. Kanada 2 1 1 4 44–66 –22 4
5. Japán 3 3 6 46–161 −115 0
Legfrissebb hírek

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
8 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
23 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
1 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
6 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
8 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik