Röplabda: Geiger András visszatér a kaposvári csapathoz

MTI MTIMTI MTI
2011.09.29. 10:51
Címkék
Visszatér nevelőegyesületéhez, a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatához Geiger András.

A 33 éves válogatott játékos hét szezon után szerepel ismét a somogyi együttesben.

Geiger 17 évesen mutatkozott be a Kaposvár felnőtt csapatában. Ezt követően alapember és a közönség egyik kedvence lett. 2004-ben döntött a váltás mellett, és egy évet játszott Kazincbarcikán. Ezután Németországba költözött, ahol öt szezont húzott le, a 2010/2011-es évadban pedig Romániában röplabdázott. Ezen idő alatt német és román bajnoki címet is szerzett és a Vfb Friedrichshafen, valamint a Remat Zalau színeiben a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

A kaposvári játékos annak idején a libero posztján játszott, az elmúlt években viszont már ütőként számítottak rá klubjaiban. Geiger már a Fino együttesével kezdte meg az idei nyári felkészülést, és sokáig szó volt arról, hogy Ausztriába szerződik. A hotVolleys Wien gárdájával azonban végül nem állapodott meg, így igent mondott a somogyiak hívására.

A röplabdázó és a klubvezetés szóban már megegyezett, és az MTI információja szerint a rutinos játékos hosszú távra, legalább három évre tervez Kaposváron. Ha az igazolása elkészül, akár már vasárnap pályára léphet a Vegyész RC Kazincbarcika elleni hazai rangadón.

 

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Battai Sugár Katinka bronzérmes

Egyéb egyéni
19 perce

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
34 perce

Noel León nyerte a Formula–2-esek versenyét a Magyar Nagydíjon

F1
36 perce

7 mérkőzés, 23 ezer kilométer, végtelen élmény

Képes Sport
41 perce

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
46 perce

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
1 órája

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
1 órája