Röplabda: Szabó Joe a Vasas női csapatának technikai vezetője lett

2011.09.02. 10:43
Címkék
Természetes közege a víz, sportága a világversenyeken rendre érmekkel kecsegtető úszás, ő maga olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Ehhez képest Szabó József, azaz Joe a sikerektől messze kerülő röplabdánál kötött ki: technikai vezetője lett a Vasas-Óbuda-Hofeka bajnoki és kupaezüstérmes női csapatának.

„Érdekes a történet – mondta elöljáróban Szöul mellúszó olimpiai aranyérmese. – Négy éve költöztem egy kis társasházba, amelynek földszintjén lakik Fördős László, a Vasas tiszteletbeli szakosztályelnöke. Ő említette, hogy szüksége lenne technikai vezetőre, mert elment a korábban ezen a poszton dolgozó munkatárs. Kérdezte, nem ismerek-e valakit, aki szóba jöhet, én meg egy-két nap után azt mondtam: szívesen vállalom, mert ha nem is víz, de sportnak sport.”

Noha ilyen múltú sportolót inkább el tudnánk képzelni mondjuk elnökségi tagnak, ő nem érzi lealacsonyítónak a lótással-futással járó technikai vezetői munkát sem. „Ha már az úszásban nincs rám szükség, máshol hasznosítom magam” – mondta a 41 éves Joe, akinek korábban semmi köze sem volt a röplabdához, de mindig tetszett neki.

Főnöke, Fördős László azt várja el tőle, minél előbb ismerje meg a számára szokatlan közeget, nem utolsósorban pedig példaképként is odaállítható a csapat elé. Hozzátesszük, Szabó továbbra is rajta tartja a szemét a Komjádi uszodában működő úszóiskoláján.

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
5 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
5 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik