Röplabda Magyar Kupa: kialakult a férfi és női négyes döntő mezőnye

MTI MTIMTI MTI
2012.01.19. 21:28
Címkék
A nőknél a címvédő Budapest SE, valamint a Vasas, a Gödöllő, illetve nagy meglepetésre az NB II-es NRK-Nyíregyháza jutott a röplabda Magyar Kupa négyes döntőjébe.

A szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a korábbi ötszörös bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, de a jelenlegi szezonban anyagi nehézségek miatt a másodosztályba kényszerült szabolcsiak a kupasorozatban két élvonalbeli együttest búcsúztattak, a Kaposvárt és a Miskolcot.

A férfiaknál a címvédő Kaposvár, illetve a Kecskemét, a Dunaferr és a Csepel jutott az elődöntőbe.

A férfi és a női MK négyes döntőt február 17. és 19. között a Fáy utcai Vasas-csarnokban rendezik.

Az elődöntők párosítását később sorsolják. A nőknél a bajnokság rájátszásába automatikusan az első helyen bekapcsolódó Vasast, valamint a bajnoki alapszakasz végén előkelőbb helyen végző csapatot (BSE vagy Gödöllő) kiemelik, és hozzájuk sorsolják a harmadik élvonalbelit (Gödöllő vagy BSE), illetve a Nyíregyházát. A férfiaknál egyszerűbb a helyzet, mivel a Kaposvárhoz és a Kecskeméthez sorsolják majd a Dunaferrt, illetve a Csepelt.

RÖPLABDA MAGYAR KUPA
A NÉGYES DÖNTŐ MEZŐNYE
NŐK
Budapest SE-FKF Zrt., Vasas-Óbuda-Hofeka, TEVA-Gödöllői RC, NRK-Nyíregyháza
FÉRFIAK
Fino-Kaposvár, Kalo-Méh-Kecskeméti SE, Dunaferr SE, Csepeli RC

 

Legfrissebb hírek

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
13 perce

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
31 perce

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
39 perce

NB II: nem született gól Szentlőrincen, az első percben gól született Gyirmóton – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
53 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
1 órája

Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
1 órája