Röplabda: Kelemen István lesz a férfiválogatott szakvezetője

MTI MTIMTI MTI
2012.07.23. 13:23
Címkék
A Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ) elnöksége legutóbbi ülésén egyhangúlag támogatta Kelemen István kinevezését a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára.  

Az MRSZ hétfői tájékoztatása szerint az úgynevezett szakmai kollégium széleskörű egyeztetés után javasolta a szakembert, akivel a héten tárgyalnak a szövetség vezetői a keretről és a programról.

Szintén a válogatottakkal kapcsolatos döntés, hogy mind a férfi, mind a női nemzeti együttest benevezik a 2014-es világbajnokságra, amelyre a selejtezők már januárban megkezdődnek. A hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőkről is határoztak, a férfiak Szegeden, a nők pedig Budaörsön lépnek pályára. Az elnökség egyúttal elfogadta a női csapat szakvezetője, Jókay Zoltán beszámolóját az Európa-liga-szereplésről.

A Szolnok női csapatának visszalépésével csökkent az NB I létszáma. A megüresedett helyről a versenykiírás értelmében az elnökség dönthetett, s az osztályozó eredményeit figyelembe véve a Palota RSC-nek biztosít lehetőséget, hogy a 2012–13-as szezonban az élvonalban indulhasson.

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
16 perce

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
38 perce

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
44 perce

Hosszabbított a Somogyi fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Javították az aszfaltot a Hungaroringen a pénteki panasz után

F1
1 órája

Norris továbbra is vezet; Alonso időmérője a Q2-ben ért véget – ÉLŐ

F1
1 órája

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
1 órája

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
1 órája