Női röplabda: komoly erősítés a Békéscsabánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.11. 19:38
A hazai női röplabdás mezőny egyik legjobb játékosával kötött szerződést a Békéscsabai Röplabda SE. Ilyés Bettina, aki Nyíregyházáról teszi át székhelyét a Viharsarokba, a 2013–14-es szezon végéig szóló szerződést írt alá.

A fiatal sportoló leigazolása már évek óta téma volt Békéscsabán, ahogy a hazai élklubok többsége is szerette volna soraiban tudni a bajnokság egyik legjobbját. Az események azt követően gyorsultak fel, miután Pallag Ágnes jelezte, hogy külföldön kívánja folytatni karrierjét, így BRSE számára szükségessé vált egy ütőjátékos szerződtetése.

„A történet két éve kezdődött, hiszen már ekkor szerettük volna Békéscsabára igazolni Bettit. Tavaly is közel álltunk az egyezséghez, de végül most realizálódott a megállapodás, amely örömmel és büszkeséggel tölt el minket. Egy olyan sportoló érkezését jelenthettük be, aki nagy segítséget nyújthat célkitűzéseink elérésében" – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

A békéscsabai klub további erősítéseket tervez, előrehaladott tárgyalások zajlanak a kiszemeltekkel.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43