SSF: bemutatókkal kezdődött a nyíregyházi finálé

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 20:08
null
Strandröplabdázás a csúszda árnyékában (Fotó: summersport.hu)
Bemutatókkal kezdődött meg pénteken, Nyíregyházán az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Summer Sport Festival fináléja, amelynek keretein belül három sportág – strandröplabda, strandfutball és vízilabda – képviselői mérik össze tudásukat. A döntőkre augusztus 16-án, szombaton kerül majd sor helyi Sóstói Parkfürdőben.

 

A pénteki programban először a strandröplabdázók kezdtek, ahol az előző, gyulai fordulóban győztes Nagypál Dávid, Kovács Attila párossal mérhették össze az NRK Nyíregyháza legtehetségesebb utánpótlás játékosai, illetve vállalkozó szellemű amatőrök. Menet közben bonyolítottak le ugyan csak amatőrök számára egy strandlabdarúgó, büntetőrúgó versenyt is – hasonlót rendeznek majd szombaton is a homokos pályán.

A medencében pedig a nyíregyházi AQUA SE vízilabdázó palántái tartottak bemutató mérkőzéseket a versenysorozat szabályai szerint (négy plusz egy fős csapatok, kisebb labda és pálya, futó óra, a kiállított játékos pedig a kötélen kívülre úszás után azonnal visszaállhatott).

A nyíregyházi AQUA SE fiataljai tartották a vízilabda-bemutatót (Fotó: summersport.hu)
A nyíregyházi AQUA SE fiataljai tartották a vízilabda-bemutatót (Fotó: summersport.hu)


A gyerekek után pedig a felnőttek is bemutatóztak: a múlt héten világbajnoki címet szerző U18-as válogatott egyik segítője, Katona Norbert, valamint az eseménysorozat szpíkere, a korábban ugyancsak vízilabdázó, de a stand up comedyben is jeleskedő Gulyás Attila játszott kétkapus meccset egymás ellen: a kis pályán a saját kapuból kellett az ellenfélére dobni, aki azonban csak lábbal, vagy fejjel védhetett. A szórakoztató és látványos összecsapást végül utóbbi nyerte 6:4-re.

A szombati programban a strandröplabdásoknál délelőtt rendezik a negyedik fordulót, s ennek győztese csatlakozik majd a délutáni négyes döntő mezőnyéhez, amelyben ott lesz a Teva Gödöllő három válogatott játékosa, Csengeri Petra, Szakmáry Gréta Széles Petra – utóbbi kettő tagja volt a 27 év után újra Eb-részvételt kivívó női teremválogatottnak, előbbi pedig a bő keret tagja volt. Szakmáry Gréta – aki Csengeri Petrával remekül teljesített az eddigi viadalokon, hiszen a budapesti Palatinus strandon és Balatonbogláron ők győztek, a múlt héten, Gyulán pedig másodikak lettek – ezúttal hazai pályán bizonyíthat, hiszen ő nyíregyházi származású.

A vízilabdázóknál már délelőtt megkezdődik a négy csapatot felvonultató döntő, ahol a csapatok körmérkőzések alapján döntenek majd a bajnoki cím sorsáról. A csapatokban jó néhány korábbi utánpótlás-válogatott és ob I-es játékos– többek között a Honvédból, a Szegedből és a Ferencvárosból – vesz részt a nyíregyházi fináléban.

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Strandröplabda: először juthat itthon négy közé magyar páros

Röplabda
2025.09.01. 09:51

Strandröpi: remek formaidőzítés, újabb Eb-bronz a Tari, Veress duótól

Utánpótlássport
2025.08.28. 16:36

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.24. 20:40
Ezek is érdekelhetik