Videó: beragad a fej a kosárba? Ennél a sportnál nem gond…

Vágólapra másolva!
2016.01.21. 15:47
Sportágtörténeti összecsapást rendeznek szombat délután 15 órakor a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A magyar víz alatti rögbiválogatott ugyanis barátságos mérkőzésre hívta ki a Honvéd vízilabdázóit, az olimpiai és világbajnokokat is a soraiban tudó felnőttcsapat pedig elfogadta a felkérést.

A víz alatti rögbi gyökerei a vízilabdához és a katonai búvárok edzéseihez nyúlnak vissza, s eredetileg a póló is sokkal inkább hasonlított rögbire. A 3D-s csapatjáték jelenleg a világ mintegy harminc országában van jelen.

Jóllehet itthon csupán egyetlen együttes létezik – gyakorlatilag ez jelenti a válogatottat is –, az UWR Tiszavirág többször is meglepően jól szerepelt az európai mezőnyben.

A szombati találkozó – akárcsak egy hivatalos víz alatti rögbimeccs – húszperces lesz, és a műugrómedencében zajlik majd.

A csapatokat 12 játékos alkotja, közülük hatan vannak a vízben, hatan pedig cserék, ők akkor ugranak be, amikor társuk elfárad vagy elfogy a levegője. A mérkőzést gólra játsszák, egy sós vízzel töltött labdát kell az ellenfél medence alján lévő kapujába juttatni. A játékosok felszerelését búvármaszk, pipa és uszony képezik.

Nincs levegő? Jön a csere!(Fotó: Rozovics Éva)
Nincs levegő? Jön a csere!(Fotó: Rozovics Éva)

„Gergely Istvánnal, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok szakosztály-igazgatójával tavaly nyáron beszéltek először az összecsapásról” – mesélte Kalácska Zoltán, a csapat játékosa, egyben a Magyar Búvár-szakszövetség víz alatti rögbi szakbizottságának vezetője.

„Mivel az egyetlen csapat vagyunk itthon, csak költséges módon, külföldi tornákon van lehetőségünk mások ellen edzeni. Logikus volt, hogy nyitni kell a póló felé, hiszen a két sport hasonló. Megtisztelő számunkra, hogy a vízilabdázók elfogadták a kihívást. Számukra pedig érdekes tapasztalat valami újszerűt kipróbálni. A honvédosok összehasonlíthatatlanul jobban kondicionáltak, és biztos, hogy jó a csapatjátékuk. Az egyetlen előnyünk a rögbiben szerzett rutin. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele. A pólósok mindenesetre azt kérték, hogy ne fogjuk magunkat vissza, adjunk bele mindent.”

A víz alatti rögbi a nevéhez híven test-test elleni küzdelmet takar, mégsem veszélyes, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak egyaránt játszanak a budapesti együttesben.

Magyarországon egy klubcsapat van, az a válogatott is (Fotó: Rozovics Éva)
Magyarországon egy klubcsapat van, az a válogatott is (Fotó: Rozovics Éva)

„A kemény játék elvárt, de az agresszió nálunk sem megengedett, és szerencsére a víz annyira letompítja az ütközéseket, hogy nem jellemzőek a sérülések” – mondta Kalácska Zoltán.

A szakágvezető azt is elárulta, hogy a vizes vb-hez hasonlóan 2017-ben a víz alatti sportok is szeretnének Magyarországra Európa-bajnokságot hozni.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

Az év legnézettebb videói: a gátfutó, aki a nadrágjával is megküzdve nyert futamot

Atlétika
2026.01.01. 15:47
Ezek is érdekelhetik