FTC: „A sportszerűség nem hagyható ki a sportból”

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 18:51
null
A ferencvárosi vezetők remélik, hagyományt teremtettek az Elek Gyula Arénában (Fotó: Dömötör Csaba)
A Ferencvárosi Torna Club hosszú története során most először adta át a saját fair play díját.

Fair play, vagyis korrekt játék. Gyakran használjuk ezt a kifejezést a közbeszédben, de valós tartalommal ritkán töltjük meg. A Ferencvárosi Torna Club hosszú története során most először adta át a Fair Play-díját, hiszen ahogy Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója fogalmazott, „a sportszerűség nem hagyható ki a sportból”.

A tervek szerint a kezdeményezés hagyományt teremt majd. Az Elek Gyula Arénában rendezett nagyszabású eseményen részt vett többek között Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, továbbá a Fradi Fair Play Bizottságának tagjaként Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, valamint Bácsi Péter világbajnok birkózó. Hogy a hangulatra ne lehessen panasz, a Ferencváros labdarúgócsapatának szpíkere, Szendrei Zsolt Károly (ismertebb nevén Szasza) elénekeltette a megjelentekkel a Fradi-indulót.

Gyarmati Andrea, az FTC korábbi sportolója azt a javaslatot tette, hogy a Fradi hírnevének megalapozóiról, a régi „nagyokról” is érdemes lenne megemlékezni – bizonyára nyitott kapukat dönget. Bácsi Péter második otthonaként tekint a Ferencvárosra, és kiemelte, hogy a világban élni csak hősként érdemes.

Szólásra emelkedett és nagy tapsot kapott Kamuti Jenő is, aki nem kertelt: „rohadtul meg vagyok hatódva” – kezdte beszédét és magával hozta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének videoüzenetét is, aki hangsúlyozta, hogy a sport sokkal több a győzelemért folyó versengésnél.

Két kategóriában osztották ki az elismeréseket: „igazi zöld-fehér hős” és „Fradi-szív” – előbbi egy sportszerű sportolónak, utóbbi egy társadalmi támogatónak járt. A „hős” Patlók Olivér, nyolcéves úszó lett, aki segítette Csabi nevű beteg sporttársát és különböző akcióival több százezer forinthoz juttatta kis barátját.

A „szív” Kékesi „Postás” József, aki a Ferencváros gyakorlatilag összes szakosztályának mérkőzésein jelen van, és külföldre is rendre elkíséri kedvenceit – a díjátadóra azonban nem tudott eljönni. „Postás Józsi” igazi intézmény a klub elmúlt évtizedeit tekintve.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
6 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik