Rögbi: brutális szerelés, egyből pirossal állította ki a bíró az új-zélandit

2019.08.13. 12:32
null
Barrett (balra) reklamáció nélkül elfogadta a döntést (Fotó: rugby365.com)
Rögbiben az azonnali kiállítás meglehetősen ritkának számít. A napokban zajló, a déli félteke legjobbjai számára kiírt Rugby Championship keretén belül rendezett Ausztrália–Új-Zéland mérkőzésen mégis előkerült a játékvezető zsebéből a piros lap.

Történt ugyanis, hogy a szünet előtt kevesebb mint egy perccel, egy ausztrál támadás során tolongás alakult ki, s Scott Barrett, az új-zélandiak második soros védője, vállal és könyökkel nekiment az éppen a földre dőlő, ausztrál Michael Hooper tarkójának, amit Jérome Garces játékvezető ki is szúrt és pillanatokon belül videós visszanézést kért.

Ezt követően aztán – az európai labdarúgásban látott jelenetekhez képest meglehetősen szokatlanul – a tv-közvetítésbe bekapcsolt mikrofonján keresztül részletesen elmagyarázta a vétkes játékosnak, hogy mi és miért fog történni, majd a rögtönzött szabálymagyarázat után felmutatta a piros lapot Barrettnek, akit később három hétre szóló eltiltással büntettek.

Ami még nagyon szokatlan az európai futballhoz szokott szemnek az alábbi videón: egyetlen játékos sem reklamál, vagy próbálja meggyőzni a bírót döntése megváltoztatásáról, szó nélkül elfogadja a játékvezetői döntést.

A találkozót egyébként 47–26-ra az egy félidőt emberelőnyben játszó Ausztrália nyerte, amely még soha nem szerzett ennyi pontot Új-Zéland ellen.

Aki egyébként azt hinné, hogy a szemre durvának tűnő rögbiben gyakran fordul elő, hogy a játékvezető azonnal a piros laphoz nyúl, annak csalódnia kell: például az 1987 óta létező rögbivilágkupa története során az eddig lejátszott 329 mérkőzésen eddig csupán 17 alkalommal került elő a piros lap. Összehasonlításként: a labdarúgó-világbajnokságok történetének eddigi 900 mérkőzésén 179 alkalommal villant a piros lap.

BARRETT SZABÁLYTALANSÁGA ÉS A KIÁLLÍTÁS

Legfrissebb hírek

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Belgium ötöt vágott Új-Zélandnak, így csoportelső lett

Foci vb 2026
2026.06.27. 06:57

Elkezdődött az Új-Zéland–Belgium és az Egyiptom–Irán mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 05:01

Egyiptomnál Szalah rohamozza az iráni kaput; a belgáknál Doku is kezd Új-Zéland ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:09

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08

Szalah vezérletével megtört Egyiptom vb-nyeretlensége – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:53

Egyiptom fordított, 3–1-re verte meg Új-Zélandot

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:03

Egyiptom fordított Új-Zéland ellen, történelme során először nyert vb-meccset

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:00
Ezek is érdekelhetik