Rögbi-vb: Argentína visszalép a 2027-es rendezéstől

2020.04.16. 22:55
Agustín Pichot, a Nemzetközi Rögbiszövetség (WR) argentin alelnöke kijelentette, hogy hazája visszalép a 2027-es világbajnokság megrendezésétől.

Pichot – aki indul a szervezet közelgő elnökválasztásán, amelynek május 12-én lesz meg az eredménye – a Daily Telegraph lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: az ausztrálokkal történt egyeztetés során megbeszélték, hogy nem kívánatos a partnerek közötti versengés.

„Ezért úgy döntöttük, hogy az ausztrálok javára lemondunk a rendezésről, mert az ő pályázatuk a legerősebb” – mondta.

A 2019-es vb-t a sportág történetében először nem hagyományos rögbis nemzet, Japán rendezte meg. A következő, 2023-as vb-nek Franciaország ad otthon, míg a 2027-es torna megrendezésére az ausztrálok mellett még az oroszok maradnának versenyben. A kétszeres vb-aranyérmes (1991, 1999) Ausztrália kétszer rendezett már vb-t: 1987-ben az első tornán Új-Zélanddal közösen volt házigazda, 2003-ban viszont egyedül. Az ausztrál válogatott mind a kilenc eddig megrendezett vb-n pályára lépett, az orosz csapat két tornán játszott.

Legfrissebb hírek

Strandkézilabda-vb: a férfiaknál Németország, a nőknél Argentína nyert

Kézilabda
Tegnap, 21:11

„Eladtuk a tevénket ezekért a jegyekért”

Foci vb 2026
Tegnap, 9:16

Videó: elképesztő hangulatban, összekapaszkodva ugrálva hagyták el a stadiont az argentinok

Foci vb 2026
Tegnap, 8:52

Lionel Scaloni: Mindenkire szükségünk lehet

Foci vb 2026
Tegnap, 7:57

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
Tegnap, 7:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
Tegnap, 6:50

Az utolsó pillanatban dőlt el: Ausztria továbbjutott, Irán kiesett – lezárult a csoportkör

Foci vb 2026
Tegnap, 6:08

Lionel Messi csereként döntött rekordot, Argentína százszázalékos mérleggel nyerte meg a J-csoportot

Foci vb 2026
Tegnap, 6:04
Ezek is érdekelhetik