Rögbi Eb: negyeddöntős a magyar férfiválogatott Zágrábban

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 20:03
null
Fotó: <a href="https://www.facebook.com/cro.rugby/photos/?ref=page_internal" target="_blank">Facebook/cro.rugby</a>
A magyar férfi hetesrögbi-válogatott szombaton a csoportjában két győzelemmel a második helyen végzett, így vasárnap a negyeddöntőben folytathatja szereplését a kétkörös másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokság első, zágrábi fordulójában

 

Az esemény eredményközlő honlapja szerint a magyar együttes a sportágban meghatározó Wales elleni 40–7-es vereséggel kezdte a tornát, a folytatásban aztán előbb Izraelt múlta felül 33–19-re, majd a házigazda horvát együttest 28–17-re, így négyesében hét ponttal a második helyen zárt.

A magyarok következő ellenfele a C-csoportban ugyancsak hét ponttal második helyen végző Luxemburg lesz a nyolc között. A győztesre az elődöntőben Anglia vagy Románia vár.

A szintén 12 együttest felvonultató női tornán a magyarok nem jutottak negyeddöntőbe. Moldovát ugyan legyőzték 12–7-re, de kikaptak Grúziától és Angliától is, előbbitől 20–12-re, utóbbitól 70–0-ra. Válogatottunk öt ponttal csoportjában a harmadik lett, vasárnap így a 9–12. helyért játszhat, első ellenfele a C-csoportban három ponttal negyedik Izrael lesz.

Az Eb végeredménye a második, budapesti fordulót követően alakul ki, azt a tornát jövő péntektől vasárnapig a Budapest Rögbi Centrumban rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
10 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
17 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Hetes rögbi: történelmi bronzéremmel jubilált a magyar női válogatott

Egyéb csapat
2025.07.12. 16:39

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

Hetes rögbi: igazi fiesztát rendeztek Esztergomban

Egyéb csapat
2025.05.30. 07:09
Ezek is érdekelhetik