EJ, strandkézilabda: szétlövéssel elődöntős a magyar férfiválogatott

2023.06.21. 17:59
null
Fotó: olimpia.hu
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2:1-re legyőzte a házigazda Lengyelországot az Európai Játékok szerdai negyeddöntőjében.

 

A mieink eredetileg a világbajnoki ezüstérmes Dániával találkoztak volna, de a lengyelek a csoportkör után óvást nyújtottak be, azt az illetékesek elfogadták, ezért újrajátszották a norvégok elleni mérkőzésük végjátékát. Mivel a lengyelek ebből győztesen kerültek ki, változott a negyeddöntő párosítása.

Az első szettet nagy fölénnyel nyerte a magyar válogatott, a másodikban viszont szoros csata végén egyenlítettek a hazaiak. A szétlövésben a kapus Nahaj László több bravúrt is bemutatott, így a csapat továbbjutott a csütörtöki elődöntőbe, ahol – az Európai Játékok honlapja szerint – Dániával találkozik.

EURÓPAI JÁTÉKOK, KRAKKÓ
STRANDKÉZILABDA
Férfiak, negyeddöntő:

Magyarország–Lengyelország 2:1 (25–16, 20–21, 6–4) – szétlövés után
A magyar pontszerzők: Gyene 18, Vizes és Kun 14-14, Csuka 3, John 2
A csütörtöki program
10.00 és 11.00: elődöntők
18.30: a 3. helyért
20.30:döntő

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
2026.06.29. 10:58

Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.28. 11:01

Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.27. 22:39

Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben

Kézilabda
2026.06.27. 14:09

A címvédő és házigazda horvátok várnak a magyar válogatottra a strandkézilabda-vb-n

Kézilabda
2026.06.26. 13:22

Hajdu Balázs: Most játszottunk a legjobban

Kézilabda
2026.06.26. 11:57

Strandkézilabda-vb: csoportelsőként negyeddöntős a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.26. 10:57

Strandkézilabda-vb: Irán legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.25. 20:37
Ezek is érdekelhetik