Nincs mese: a Fradinak győznie kell; BL-döntő a Puskásban!

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 23:49
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Az idegenbeli 0–0 után győzelmi kényszerben játszik BL-visszavágót a Ferencváros. Sztanyiszlav Csercseszov céltudatos, bátor játékot vár a csapatától – vagyis épp az ellenkezőjét annak, mint amit Feröeren mutatott a Klaksvík ellen. Címlapsztori két oldalon.
Az idegenbeli 0–0 után győzelmi kényszerben játszik BL-visszavágót a Ferencváros. Sztanyiszlav Csercseszov céltudatos, bátor játékot vár a csapatától – vagyis épp az ellenkezőjét annak, mint amit Feröeren mutatott a Klaksvík ellen. Címlapsztori két oldalon.

A Gazzetta megírta, Fürjes Balázs pedig máris biztosra veszi: BL-döntőt rendezünk! A volt kormánybiztos elébe ment az eseményeknek, mindenesetre tény, hogy kizárólag magyar és olasz szándéknyilatkozat van az UEFA asztalán a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezését illetően – az európai szövetség a pályázatok jövő februári beadását követően tavasszal dönt.

Buzek László majdnem kapus lett, de annak lassú volt, így röplabdasztár lett belőle. Csepel díszpolgárával Szabó Gábor beszélgetett, így kiderült az is, hogy a híres felugrásos nyitás és a még híresebb ütés „hátulról” honnan jutott a nagy újító eszébe.

A mogyoródi F1-es nagydíj előtt nem árt tudni, hogy majdnem a Szovjetunióé lett az első kelet-európai futam. Ám Bernie Ecclestone-t 1983-ban meggyőzték arról, hogy jobb lesz Magyarország, és a többi már történelem – Zsoldos Barna múltidézője.

...és persze vízilabda és nyílt vízi úszás a vizes vb-n, Gyulai Memorial egy hónappal az atlétikai vb előtt és WTA-tenisztorna Budapesten.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31

Harmincéves a Bosman-szabály; Gálaesttel ünnepel a MOB

E-újság
2025.12.15. 00:49
Ezek is érdekelhetik