Sakk-vb: két magyar vereség az első napon

Vágólapra másolva!
2005.09.29. 09:30
Címkék
Vereséggel kezdte az argentínai San Luisban megrendezésre kerülő sakkvilágbajnokságot mindkét magyar versenyző, Lékó Péter (képünkön) és Polgár Judit is.

A világossal játszó Lékó ellenfele a legutolsó világranglistán a harmadik helyen álló bolgár Veszelin Topalov volt, aki a szegedi nagymester egy megingását kihasználva a 40. lépésben szerezte meg a győzelmet, miután magyar ellenlábasa feladta a partit.

Polgár Judit is a világos bábukat vezetve ült asztalhoz a végső győzelemre is esélyes, világranglista-második indiai Viswanathan Anand ellen, ő a 41. lépésben nyújtott kezet riválisának.

Lékó negyedik, Polgár nyolcadik a nemzetközi sakkszövetség, a FIDE legutolsó világranglistáján.

A következő fordulóban kellemesebb ellenfelek várnak a magyarokra: Lékó a világranglista 14. helyén álló orosz Alexander Morozevics ellen indul majd harcba világossal, a legfiatalabb Polgár-lány pedig a sötét színű bábukat vezeti majd az összesített rangsor 13. helyén álló Michael Adams ellen.

A nap másik két mérkőzésén két remi született: Morozevics a kieséses világbajnokság győztese, világranglista-35. üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen adta döntetlenre a partit, míg Adams a rangsor hetedikjével, az orosz Peter Szvidlerrel játszott döntetlent.

Sakkvilágbajnokság, San Luis
1. forduló

Lékó-Topalov (bolgár) 0-1
Polgár-Anand (indiai) 0-1
Szvidler (orosz)-Adams (angol) döntetlen
Morozevics (orosz)-Kaszimdzsanov (üzbég) döntetlen
Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
5 perce

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
13 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
29 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
54 perce

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
57 perce

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik